Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert nagy többségük alkalmazkodik az adott társadalomban elfogadott normákhoz, viselkedési szabályokhoz. Ugyanakkor minden társadalomban előfordul, hogy egyes tagjai ezeket a normákat megszegik. A normaszegést nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést deviáns viselkedésnek.
Deviáns viselkedés
A szociológia arra ösztönöz, hogy minden egyes deviáns viselkedésfajta okait és következményeit alaposan és tárgyilagosan elemzzük, és elfogadjuk, hogy bizonyos mennyiségű devianciával együtt kell élni a társadalomban, a modern társadalmakban talán még inkább, mint korábbi korszakokban.
Kérdés, hogy milyen fajtájú és súlyosságú normaszegést tekintsünk deviáns viselkedésnek. Eltérő lehet egy-egy társadalom különböző etnikai, vallási stb. csoportjainak felfogása is a követendő normákról (pl. az abortusz kérdésében).
Ezekből a dilemmákból kiutat jelenthet az, ha azt mondjuk: azt a normaszegő viselkedést tekintjük deviáns viselkedésnek, amely az egyén és a társadalom számára káros vagy súlyosan káros.
Módszerek
Statisztikai mutatók
Az öngyilkossági arányszámot a statisztikai és a demográfiai évkönyvek évente közlik. A statisztika alapja a halálozási statisztikai lapon szereplő halálok. Felmerülhet a kérdés, hogy nem fordul-e elő, hogy a ténylegesen öngyilkosság következtében meghalt személyeknél valamely más halálokot írnak be, akár információhiány, akár az öngyilkosság tényének leplezési szándéka miatt. (pl. életbiztosítás végett is letagadják az öngyilkosság tényét).
A bűnözésről négyféle statisztikai adatot közölnek a statisztikai kiadványok:
1. az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma, ez azoknak a cselekményeknek a száma, amelyeket a rendőrség nyilvántartásba vett,
2. az ismertté vált elkövetők száma,
3. a vádlottak száma,
4. az elítéltek száma.
Viktimológiai felvételek
Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedését felderíteni, hogy a lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy követtek-e el ellene egy meghatározott időn belül (pl. múlt évben) bűncselekményt vagy valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket nevezik viktimológiai felvételeknek.
Az alkoholizmus becslési módszerei
Az alkoholizmus mérésének módszertanában az első bonyolult kérdés magának az alkoholizmusnak a definíciója. Kétféle definíciót ismer a szakirodalom. Az orvosi definíció szerint az alkoholista, akinél már kialakult az úgynevezett dependencia vagy függőség, tehát nem tud uralkodni az ivásán. Az uralkodásra való képtelenségnek is legalább két változata van: van, aki nem képes lemondani arról, hogy mindennap – az alkoholizmus előrehaladott szakaszában minden reggel – szeszes italt fogyasszon, és van, aki nem kképes a teljes lerészegedésig megállni az ivásban, ha egyszer hozzákezdett.
Az utóbbinak is legalább két változata van, mert vannak alkoholisták, akik nagyjából hetente-kéthetente, többnyire hétvégén részegednek le súlyosan, és vannak olyanok is, akik hosszabb ideig, néha hónapokig is képesek elkerülni a lerészegedést, amikor a teljesen öntudatvesztésig lerészegednek, és többnyire súlyos károkat okoznak maguknak és környezetüknek.
A szociológiai definíció szerint az az alkoholista, akinek életében – családjában, munkahelyén, lakókörnyezetében, egészségi állapotában – az alkohol fogyasztása súlyos problémákat okoz.
Az alkohológia nemzetközi gyakorlatában két közvetett módszerrel becslik az alkoholisták számát egy-egy országban vagy ennél kisebb népességcsoportban. Az ún. Jellinek-képlet (1960) az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, ennek 60 %-át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak. Ezt a számot szorozza meg 144-gyel, és ezt tekinti az adott népességcsoportban élő súlyos alkoholisták számának. A képlet alapja az a megfontolás, hogy a májzsugorodás okozta haláleseteknek meghatározott részét az alkoholizmus okozza, és a súlyos alkoholistáknak meghatározott százalékos része hal meg egy adott évben májzsugorodás következtében.
Epidemiológiai vizsgálatok
A kábítószer-fogyasztók számának mérésénél hasonló problémák merülnek fel, de még nagyobb a bizalmatlanság. Bizonytalan a kábítószer-fogyasztó definíciója, mivel sokféle, különféle veszélyességű kábítószer létezik, és nagyon eltérő gyakorisággal és mennyiségben fordul elő kábítószer-fogyasztás. Becslési módszerek egyelőre nem állnak rendelkezésre, többek között azért sem, mert az összes fogyasztásról semmiféle adat nincsen. A lakosság megkérdezésén alapuló epidemológiai felvételeket lehet végezni, de a letagadás esélye minden bizonnyal még nagyobb, mint az alkoholfogyasztás esetében.
A mentális vagy lelki betegségek mérése hasonlóan nehéz problémákba ütközik. Ebbe a kategóriába a súlyos betegségektől (pl. skizofrénia) a neurotikus panaszokig igen változatos viselkedési zavarokat lehet besorolni.
Elméletek
A deviancia funkciói és diszfunkciói
A devianciával kapcsolatos legáltalánosabb elméleti kérdés, hogy milyen szerepet játszi a deviancia, milyen funkciói vagy diszfunkciói vannak a devianciának a társadalomban.
Durkheim (1978) rámutatott arra, hogy a deviancia nem az adott viselkedés lényegéből következik, hanem az adott társadalom ítéletéből, a társadalomban elfogadott normákból, amelyek társadalmanként és korszakonként eltérőek lehetnek.
A deviancia funkcióját illető legfontosabb szempont az, hogy a teljesen konform társadalomban, ahol senki sem térne el az elfogadott normáktól, minden változás, minden fejlődés leállna. Bizonyos deviáns viselkedésfajták gyakoriságának nagyfokú megnövekedése vitathatatlanul súlyos társadalmi zavarokhoz vezethet.
A szociológiai elméletek jellemzői
A szociológiai elméletek (kulturális elmélet, anómiaelmélet, minősítési elmélet) közös jellemzője, hogy elsősorban nem az egyén deviáns viselkedésének okait kutatják, hanem a deviáns viselkedés társadalmi gyakoriságának magyarázatát keresik, továbbá hogy nem az egyénben, hanem a társadalomban gyökerező okokat kívánják feltárni.
Biológiai elméletek
C. Lomroso olasz orvos a testi jellemzők, elsősorban a koponyaalkat és a bűnözés között látott összefüggést. A bűnözők szerinte jobban hasonlítanak az emberszabású majmokra és az ősemberekre, mint a mai modern emberre.
A közelmúltban fogalmazták meg azt az elméletet, amely az erőszakos bűnözést egy spericális kromoszóma-rendellenességgel hozza kapcsolatba.
Az elmebetegségek okainak kutatásában, mivel azok egyértleműen az orvostudomány területére tartoznak, különösen gyakran jelennek meg olyan elméletek, amelyek ezeknek a betegségeknek az öröklődését és biológiai, genetikus alapját tételezik fel. Azt nem lehet kizárni, hogy bizonyos genetikai vagy más biológiai adottságok hajlamossá tesznek meghatározott elmebetegségekre.
Ugyanezt mondhatjuk el az alkoholizmus genetikai és biológiai elméleteiről is.
Pszichológiai elméletek
A pszichológiai elméletek vagy akut feszültséghelyzetekre, vagy az egész személyiségfejlődésre helyezik a hangsúlyt. A frusztráció-agresszió elmélet szerint a személyi szükségletek kielégítésében való sikertelenség, frusztráció agresszív viselkedést eredményez. Az agresszió irányulhat más személyek ellen (emberölés, testi sértés, nemi erőszak) vagy önmaga ellen (öngyilkosság) is.
Amikor egyes emberek életében azokat az okokat keressük, amelyek a deviáns magatartás kialakulásában akut feszültséghelyzetet, pl. öngyilkosság esetében az elmagányosodást, családi viszályt, az alkoholisták körében a férfi-nő kapcsolatok problémáit, konfliktusait, kábítószer-fogyasztó „aluljárós” fiataloknál az iskolai kudarcokat és konfliktusokat.
A pszichoanalitikus elméletek a személyiségfejlődésben keresik a deviáns viselkedés, elsősorban a mentális betegségek, azok között is különösen a neurózisok okát. Ezek a kora gyermekkori élményekben, különösképpen a szülő-gyermek kapcsolatokban látják a felnőttkori deviancia gyökerét
Kulturális elméletek
A kulturális elméletek abból a felfogásból indulnak ki, hogy minden társadalomban kulturális normák és értékek szabályozzák a társadalom tagjainak viselkedését. Ezek a normák kultúránként meglehetősen eltérőek lehetnek. Tehát egyes kábítószerek és az alkohol fogyasztása egyes társadalmakban nem minősül deviáns viselkedésnek, más társadalmakban viszont igen.
A kulturális elméletek szerint tehát azokban a társadalmakban gyakoribb valamely deviáns viselkedésforma, amelyek azt engdélyezik vagy hallgatólagosan elfogadják, eltűrik, kevésbé szigorúan szabályozzák, korlátozzák.
A kulturális elméletek körébe sorolhatjuk a chicagói iskola bűnözéselméletét, az ún. differenciális asszociáció elméletét. Azok, akik gyakrabban kerülnek kapcsolatba bűnözőkkel, nagyobb valószínűséggel válnak bűnözőkké, mint azok, akik ritkán talákoznak bűnözőkkel.
Anómiaelméletek
A szociológia klasszikus devianciaelméletei az anómiaelméletek. Ezek magyarázzák ugyanis a makrotársadalom jellemzőivel, struktúrájával, ellentmondásaival a deviáns viselkedés gyakoriságát. Egyben ezek azok az elméletek, amelyek a legkövetkezetesebben alkalmazzák azt a szemléletet, hogy a deviáns viselkedéseknek közös gyökereik vannak.
Az anómia a társadalmi normák meggyengülésének állapota. Ez többek között a gyors és nagy társadalmi változások határsára erősödik fel. A nagyobb fokú anómia pedig az öngyilkosság gyakoribbá válását okozza, mert a világos viselkedési szabályok hiánya megnöveli az egyes emberek életében előforduló feszültségeket.
Merton (1980) az 1930-as évek végén új anómiafogalmat vezetett be. Abból a megfigyelésből indul ki, hogy a jómódúak között ritka, de a szegények között gyakori mindenfajta deviáns viselkedés. Merton szerint az anómia nem egyszerűen a normák meggyengülése az adott társadalomban, hanem a társadalomban elfogadott célok és megengedett eszközök közötti ellentmondás.
(Anómia – törvénynélküliségben van a társadalom, normálistól eltérő állapot, beteges társadalom. Ez egy válság, amely beavatkozás a rendbe, ennek zavarait az emberek nem képesek feldolgozni, öngyilkosok lesznek.)
Srole (1956) a mentális betegségek vizsgálatában az anómia következő dimenzióit különböztette meg:
- az a meggyőződés, hogy a közösség vezetői közömbösek a közemberek igényei iránt,
- a társadalom működése érthetetlen, kiszámíthatatlan,
- az életcélok megvalósíthatatlanok és ezért nem fontosak,
- az egyén hiábavalónak, haszontalannak érzi magát,
- nem várható segítség az embertársaktól.
Az anómiához hasonló fogalom az elidegenedés. Ennek dimenziói: a hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvesztése, végül normanélküliség. Látható, hogy ez az elidegenedésfogalom nagyon közel áll az újabb anómiaértelmezésekhez.
Az anómiaelméletekből adódó fontos következtetés, hogy a deviáns viselkedést mutató személyek a társadalmi viszonyok áldozatai, nem hibáztathatók viselkedésükért, megsegítésük a társadalom egészének mintegy kötelessége.
Minősítési elmélet
Az 1960-as években a deviáns viselkedésnek egy újfajta szociológiai elmélete jelent meg, az ún. minősítési vagy címkézési elmélet. Ezen elmélet szerint nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt társadalmi intézményeknek (rendőrségnek, bíróságnak, pszichiátriai intézménynek stb.) válaszreakcióján múlik, hogy valamilyen viselkedés vagy személy deviánsnak minősül-e. Egyszerűbben fogalmazva, az elmebeteget pl. nem annyira a viselkedése különbözteti meg a társadalom többi tagjától, mint inkább az, hogy a pszichiáterek elmebetegnek minősítik.
