Anglia a „világ műhelye”

Az ipari forradalom új korszakot nyitott a világtörténelemben. 1750-re Nagy-Britannia virágzó és fejlődő gazdasággal rendelkezett, a textil és vasipar látványosan megerősödött. Az angol textilipar vált az ipari forradalom nagy húzóágazatává.

Több ok is közrejátszott, hogy a gazdasági átrendeződés Nagy-Britanniában ment végbe először. Az ország jelentős erőforrásokkal rendelkezett, piaci alapokra helyeződött mezőgazdasága pedig rendkívül hatékonynak bizonyult.

A nagy tömegű áruk szállítása sokkal olcsóbb volt vízen, mint szárazföldön. A 18.sz. második felében az angol gazdasági fejlődést a belső vízhálózaton és a partok mentén zajló nagyszabású kereskedelem is serkentette. A hajózható folyókat, a jó kikötőket és a tengert csatornahálózattal, kiépített utakkal és bányavasutakkal egészítették ki.

Szigetország lévén megmenekült külső támadásoktól, s a polgárháborúk sem dúlták. Amerika a brit áruk elsőszámú vásárlója. A napóleoni háborúk francia veresége az angol pozíciók kiterjesztését eredményezte mind Kanadában, mind Indiában.

Anglia 1707-es uniója óta egész Nagy-Britanniában szabadon áramlottak az árucikkek. A kormány biztosította a rendet és nyugalmat, az értékálló pénzt; védte az ipart, támogatta a hajózást, a távolsági kereskedelmet és a textilipart. Egy új vállalkozás megindítása csekély alaptőkét igényelt.

A 17.sz. vége és a 18.sz.elejére tehető népességrobbanás is a fellendülés érdemeit szolgálja. A javuló egészségügy, és a termelésből adódó javuló élelmiszerellátás hatással volt a halálozási arányra, ezzel 1811-re 60%-ra nőtt a 25 év alatti, azaz a leendő munkásréteg száma.

A 18.sz. második felében találmányok és újítások sorozata könnyítette meg a fogyasztási cikkek és termelési eszközök gyártását. Fonó- és szövőgépek, kokszoló kemencék, vasolvasztók jelentek meg, s bevezették az öntött acélt. A gőzgép új energiaforrással látta el az ipart.

A folyamat fokozatosan zajlott le; a gyár csak 1830 után vált az ipari termelés jellegzetes egységévé. A társadalmi körülmények is kedveztek, az angol társadalmi tagozódás nem volt olyan merev, mint a kontinentális Európáé. Angliában a munkaerő már rég megszabadult a feudális kötöttségektől. A társadalom szegényebb rétegeiből korlátlanul bővíthetővé vált a gyári munkakörülményeknek megfelelő munkások tömege.

A szent szövetség kísérlete

A napóleoni korszakot lezáró 1815-üs bécsi kongresszus új fejezetet nyitott a nemzetközi kapcsolatok történetében. Célkitűzése az európai béke hosszú távú biztosítása volt. Ennek zálogát Poroszország, Franciaország, Ausztria és Oroszország erőegyensúlyában találták meg. A konzervatív együttműködésben azonban eleve rést ütött, hogy Anglia elzárkózott a Szent Szövetség törekvései elől.

1815 után kikristályosodik, hogy a nagyhatalmi együttműködés a háborúk, konfliktusok, vitás kérdések lezárásának legfontosabb fórumává s egyben biztosítékává válik. Ez állandó diplomáciai kapcsolattartást írt elő, azonban a kongresszusok működése a gyarmati érdekeltségek miatt nem korlátozódott Európára. A külpolitika mind fontosabb területe lett a diplomácia.

A világ nagyhatalmai 1815-ben még kivétel nélkül az európai kontinens államai; érzékeltetvén a világ sorsát befolyásoló európai fölényt. Az ipari forradalom előtti Európában a nagyhatalmi státus természet, demográfiai adottságok függvényeként alakult. Az iparosodó gazdaságot még ellensúlyozhatta akár a legelmaradottabb feudalizmus is, ha megfelelő népességi mutatókkal nyomatékosította magát.

1772 és 1815 között az orosz határ 950 km-rel tolódott nyugatra. Lengyelország háromszori felosztásával Oroszország megszerezte a korábbi lengyel-litván állam nagyobb részét. Az 1815-ös bécsi kongresszus beleegyezett, hogy az Oroszországon belül némi önállósággal ellátott Lengyelország királya a cár legyen.

Oroszországot a napóleoni háborúk sikertelensége emelte be az európai nagyhatalmak sorába. Az Oroszországgal szomszédos területek okkal félhettek az orosz határok további kiterjesztésétől: a reformkori magyar politikusok visszatérő félelme a pánszlávizmus kísérlete.

Nagy Péter óta az európai orosz terjeszkedés három irányban próbálkozott. Ebből a baltikumi megvalósult, a közép-európai egyelőre lehetetlennek bizonyult, a déli azonban nagy sikerrel kecsegtetett. A tengerszorosok megszerzése a földköz9-tengeri hegemónia első lépcsőjét jelentette volna. A visszaszoruló török hegemónia helyébe az orosz fennhatóságot léptetni a Fekete-tenger környékén és a Balkánon angol és osztrák érdekeket sértett s évszázados konfliktus magvát hintette el.

A Szent szövetség Európára irányult, de tartós együttműködést sohasem teremtett. Mindvégig alárendelődött a nagyhatalmi egyensúly-politikának. 1815-1848 közötti politikai konfliktusokat nagyhatalmi egyeztetéssel, de a Szent Szövetség bevetésének mellőzésével rendezték.

A harmincas évektől kezdve a világtörténelem európai vonulatát a nemzeti kérdés illetve a gyarmatosítás szempontjai szabták meg. Ekkor épült ki az észak-afrikai francia gyarmatbirodalom.

Míg Anglia Európában a kialakult egyensúly védelmezője volt, addig a gyarmati terjeszkedésben a legdinamikusabbnak bizonyult. Az ipar, a hazai piac felvevőképességét jócskán túlszárnyaló árutömeget termelt, és mivel a külkereskedelem állami lobogók alatt biztonságosabbnak bizonyult, a felkutatott piacokat angol felségterületté nyilvánították.

A 20-as években megkezdődött Kanada és Ausztrália benépesítése, a dél-afrikai gyarmatok megerősítése. Indiában pedig befejeződött a gyarmati uralom teljes kiépítése. Kína a 300 millióra becsült lakosságával mesés piaci lehetőségeket rejtegetett. Azonban elzárkózott a külvilágtól és az európaiakat kiutasította. Angliának mindössze Kantonban sikerült kereskedelmi képviseletet létesítenie, ezért a kínai kikötőkben nagyszabású csempészkereskedelem burjánzott el.

Különösen az ópiumcsempészet virágzott fel, amiért cserébe nagy mennyiségű nemesfém áramlott ki. A kormány megbízottai 1840-ben a kantoni kikötőben az angol hajók ópiumot tartalmazó ládái a tengerbe dobálták. A provokáció megkönnyítette az angolok dolgát. Az 1840-42 közötti I. ópiumháború angol győzelemmel zárult. A nankingi szerződésben Kína átengedte Hongkongot, és megnyitotta újabb négy kikötőjét, és bennük területenkívüliséget biztosított.

Az öt kínai kikötő azonban kevésnek bizonyult. Az angol diplomácia valamennyi kínai kikötő megnyitását és az országon belüli kereskedelem szabadságát követelte. A kormány elutasította a követelést, de kivédeni nem tudta. A II. ópiumháborúban (1856-60) Anglia megnyerte Franciaország támogatását. A háborút lezáró pekingi szerződésben a kínai kormány Anglia és Franciaország összes követelését teljesítette. A vereség után a kínai kormány a pétervári nyomsásnak sem tudott ellenállni: hatalmas területeket engedett át az Amur mentén, illetve Vlagyivosztokot.

Az ötvenes években a francia gyarmatosítás másik kiszemelt területe továbbra is Észak-Afrika maradt. Az Egyiptomba való gazdasági behatolás nagy reménységekkel kecsegtetett. Az egykori francia konzul 1854-ben engedélyt kapott a Szuezi-csatorna megépítésére. A francia diplomácia teljes mellbedobással az ügy mellé állt. Az angol kormány stratégiai szempontból ellenezte a csatorna megépítését. Azonban a francia pénzen és a második császárság védnökségével folyó építkezés 1869-ben befejeződött. A csatorna forradalmasította a Földközi-tenger életét, a világ egyik legfontosabb útvonala lett.

Szén és vas

A 19.sz. első felében Nagy-Britannia volt a világ vezető ipari állama, de modern gőzgépekkel működő gyárakat Európa más területein is lehetett találni. Az ipari fejlődés legfontosabb centrumaivá a szénmedencék váltak. Rajtuk kívül az ipari fejlődés főként a fővárosokra, közlekedési csomópontokra, nagyobb kikötőkre korlátozódott.

Az ipari forradalom jellemző vonása itt is, hogy a gyáripar különálló körzetekre koncentrálódik. A közlekedés forradalmasítása: a vasút játszotta az egyik legjelentősebb szerepet a gazdaság átalakulásában.

A 19.sz. elején az európai kontinens országai hasznosítani tudták a korábbi angol tapasztalatokat. Angol vállalkozók és pénzemberek működtek közre a kontinens új ipari vállalkozásainak létrehozásában.

Az 1850-es évekre mind Franciaország, mind a német államok gazdasága képes volt az önálló iparosodásra. A kontinens vállalkozói sokszor nehézségekbe ütköztek az egyre nagyobb gyárak építéséhez, illetve az egyre bonyolultabb modern gépek megvásárlásához szükséges anyagiak biztosításában. Az állami ipartámogatás nagyobb súlyt kapott, int az ipari forradalom hőskorában 1815-70 között Közép-Európában eltöröltek sok, a gazdasági fejlődést hosszú időn keresztül akadályozó vámtarifát. A német államok közti vámunió vált a későbbi német egység legfontosabb gazdasági előfeltételévé.