Népességföldrajz: A társadalomföldrajz egyik ága, amely a népesség mennyiségi alakulásával, annak időbeli és térbeli változásaival, mozgásaival, életkori, foglalkozási, nemzetiségi, nyelvi, vallási összetételével foglalkozik.

Demográfia :  az emberi népességek (valamely adott területen egy időben élő emberek összessége) számát, szerkezeti sajátosságait, ezek változásait és e változásokat meghatározó tényezőket vizsgáló tudomány. 

 A népesség összetétele (demográfiai megoszlás) 

1. A népesség életkor szerinti szerkezete

Az életkor több szempontból is fontos demográfiai változó. Az alapvető demográfiai jelenségek - natalitás, mortalitás, termékenység- mind életkor-függőek. A gazdasági aktivitás szintén szoros kapcsolatban áll az életkorral. A lakosság életkor szerinti összetételében bekövetkező változásoknak ezért fontos következményei lehetnek az adott népesség demográfiai és gazdasági életképességére egyaránt.

Az életkorok kiegyensúlyozott, "normálisnak" tekinthető megoszlása grafikusan ábrázolva egy tökéletes piramis formájához közelít, amely fokozatosan keskenyedik el az életkor növekedésének mértékében.  Az ilyen "piramis" napjainkban főként olyan fejlődőben levő országok népességére jellemző, ahol a születések száma tartósan magas maradt és nem befolyásolták háborúk vagy más rendkívüli események. A normálisnak tekintett megoszlástól való eltérések okai főként a születések számának a modern társadalmi fejlődés során bekövetkezett visszaesésében és a népesség vándorlásának felerősödésében keresendők. A mortalitás viszont - a tömeges elhalálozást okozó járványos betegségek visszaszorításának nyomán - ma már elég stabil, állandó értéket mutat ahhoz, hogy ne befolyásolja jelentősen a korösszetétel alakulását.

A demográfiai egyensúly fogalma a különböző korcsoportok népességen belüli részarányára utal. A demográfia konvencionálisan 3 nagy életkori csoportra osztja a népességet. Ezek a következők:

- fiatal népesség  ( 0 - 14 évig)

- "felnőtt" népesség ( 15 - 59 év között)

- időskorú népesség ( 60 év felett)

A tudományos elemzés által felvetett igények szerint más csoportosítások is elképzelhetők.

Az életkori csoportok közötti arányok mindig változóban vannak. Az európai fejlett országok viszonylatában már több évtizede megfigyelhető tendencia, hogy a fiatal népesség részaránya folytonosan csökken, míg az idős népesség aránya állandóan növekszik. Ezt a folyamatot demográfiai elöregedésnek nevezzük. Az érintett országokban végzett kutatások azt mutatják, hogy a demográfiai elöregedés fő oka a születési arányszám csökkenésében, valamint -kisebb mértékben- az átlagos élettartam növekedésében keresendő.

A születések számának visszaesése először Nyugat Európára volt jellemző, később viszont - az iparosodás és urbanizáció nyomán - a közép és kelet európai országokban is terjedni kezdett.  Régiónkban főként a városi (elsőként a nagyvárosi) lakosságot, de sajátos kulturális modellek (az egyke jelenség) térhódítása révén falusi települések népességét is érintette. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az 1989-ig kommunista politikai rendszerek által utalt kelet-európai országokban, bár a születési arányszám főként városokon csökkent, az elöregedési folyamat mégis falvakban jelentkezett erőteljesebben. Ennek oka nyilvánvalóan a főként fiatalokat érintő, faluról városra irányuló nagy méretű elvándorlás, ami a "szocialista" iparosítás és kollektivizálás eredménye.

A demográfiai elöregedés mértékét a fiatal (0 -14 éves) és idős (60 éven felüli) lakosság számának a felnőtt (15-59 év közötti) népesség számához való viszonyítása révén állapíthatjuk meg.

2.A nemek szerinti lakossági megoszlás

Akárcsak az életkor szerinti összetétel vonatkozásában, a demográfia a népesség nemek szerinti tagozódásának tekintetében is használja a normális megoszlás fogalmát. Ez azt fejezi ki, hogy milyen kellene legyen a nemek szerinti megoszlás abban az esetben ha legalább száz évig nem befolyásolták volna háborúk, járványok vagy erőteljes vándorlási folyamatok. Ez estben a népesség összetétele a következő lenne: férfiak - 49,5%, nők - 50,5%. Bár átlagban több fiúgyerek jön világra, mint leánygyermek (minden 100 leány születésére átlagosan 105 fiúszületés jut), a magasabb férfi mortalitás miatt a nemek közötti arány az 50 éves életkor táján kiegyenlítődik, a későbbi korosztályoknál pedig, mindinkább a nők számbeli túlsúlya felé tolódik el. A nagyon idős népesség körében már 100 női lakosra csak kb. 55 férfi lakos jut. Ez az aránytalanság komoly pszichológiai és szociális kérdésként veti fel az egyedül maradt idős nők problémáját.

A nemek közötti "természetes" részarányt jelentős mértékben módosíthatja a népességvándorlása. Ez főként olyan településeken fordul elő, ahol a munkalehetőségek túlnyomórészt férfi vagy női munkaerőt igényelnek. A legnagyobb ilyen vonatkozású arányeltolódások azoknál a korcsoportoknál jelentkezhetnek, amelyek a legintenzívebben bekapcsolódnak a vándorlási folyamatokba. Így alakulhatnak ki a jellegzetes "vőlegényvárosok", illetve "menyasszonyvárosok", igaz, többnyire ideiglenes jelleggel, minthogy a fiatal korcsoportoknál a nemek közötti számbeli egyensúly - az erős családalapítási hajlandóság által meghatározott területi-lakóhelyi mozgások következtében - a kiegyenlítődés irányában hat.

3. A népesség megoszlása családi állapot szerint

Bár nem bír olyan nagy jelentőséggel, mint az életkorok és nemek szerinti lakossági összetétel, a népesség családi állapot szerinti megoszlása kapcsolatban áll a házasodással és családalapítással, s ezeken keresztül a termékenységgel is. Ezekről a kérdésekről a házasodás és a válás, mint demográfiai jelenségek bemutatásánál szólunk majd részletesebben.

4. Foglalkozási szerkezet

A felnőtt népesség munkát vállaló részét aktív kereső népességnek nevezzük. Az aktív keresők aránya a fejlett országokban 40-50%, a fejlődő országokban 30-40%. A foglalkozási szerkezet azt mutatja, hogy az aktív keresők milyen arányban oszlanak meg a gazdaság különböző szektorai között. Ez a megoszlás szoros kapcsolatban áll a gazdasági fejlettséggel.
A történelmi fejlődés során a foglalkozási szerkezet jellemző módon változott. A szektorok közötti megoszlási iránya: mezőgazdaság  ipar  harmadik (tercier) szektor. Ezt a jelenséget foglalkozási átrétegződésnek nevezzük.

5. Emberfajták (nagyrasszok), nyelvek, vallások

Emberfajták:  Az egész emberiség egy fajhoz tartozik (Homo sapiens). Az emberiség döntő többsége három nagyrasszba sorolható be: europid, mongolid, negrid. Ezek földrajzi elkülönülésével, keveredésével sok altípus és átmeneti típus alakult ki.

Jelentősebb elterjedési területeik:

- europid (a világnépesség kb. fele): eredetileg: Európa, Észak-Afrika, Nyugat-Ázsia
később: Amerika, Dél-Afrika, Ausztrália, Új-Zéland

- mongolid (a világnépesség kb. 1/3-a): eredetileg: Ázsia, Délkelet-ázsiai szigetvilág
később: Amerika

- negrid (a világnépesség kb. 1/10-e): eredetileg: Afrika Szaharától délre eső területei
később: Észak-Amerika.
Átmeneti típusok kialakulására egy jó példa:

Nyelvek: A világon kb. 3000 nyelvet beszélnek (élő nyelvek), de egyes szakkönyvek 4000-et is említenek. A közös eredetű nyelveket egy nyelvcsaládba sorolják. A 16 legjelentősebb nyelvcsalád.

  A világ népességének vallási megoszlása:
- többistenhívő (politeista) vallások (pl. hinduizmus, buddhizmus, természeti népek vallásai)
- egyistenhívő vallások (pl. keresztény, iszlám, zsidó)

- keresztény (32%, kb. 2 milliárd hívő)
- iszlám (muszlim) (16%, kb. 1 milliárd hívő)
- hindu (12%, kb. 760 millió hívő)
- buddhista (5 %, kb. 315 millió hívő)
- zsidó
- szikh
- természeti, törzsi vallások 
- felekezeten kívüli, ateista (kb. 20%)

Anglia a „világ műhelye”

Az ipari forradalom új korszakot nyitott a világtörténelemben. 1750-re Nagy-Britannia virágzó és fejlődő gazdasággal rendelkezett, a textil és vasipar látványosan megerősödött. Az angol textilipar vált az ipari forradalom nagy húzóágazatává.

Több ok is közrejátszott, hogy a gazdasági átrendeződés Nagy-Britanniában ment végbe először. Az ország jelentős erőforrásokkal rendelkezett, piaci alapokra helyeződött mezőgazdasága pedig rendkívül hatékonynak bizonyult.

A nagy tömegű áruk szállítása sokkal olcsóbb volt vízen, mint szárazföldön. A 18.sz. második felében az angol gazdasági fejlődést a belső vízhálózaton és a partok mentén zajló nagyszabású kereskedelem is serkentette. A hajózható folyókat, a jó kikötőket és a tengert csatornahálózattal, kiépített utakkal és bányavasutakkal egészítették ki.

Szigetország lévén megmenekült külső támadásoktól, s a polgárháborúk sem dúlták. Amerika a brit áruk elsőszámú vásárlója. A napóleoni háborúk francia veresége az angol pozíciók kiterjesztését eredményezte mind Kanadában, mind Indiában.

Anglia 1707-es uniója óta egész Nagy-Britanniában szabadon áramlottak az árucikkek. A kormány biztosította a rendet és nyugalmat, az értékálló pénzt; védte az ipart, támogatta a hajózást, a távolsági kereskedelmet és a textilipart. Egy új vállalkozás megindítása csekély alaptőkét igényelt.

A 17.sz. vége és a 18.sz.elejére tehető népességrobbanás is a fellendülés érdemeit szolgálja. A javuló egészségügy, és a termelésből adódó javuló élelmiszerellátás hatással volt a halálozási arányra, ezzel 1811-re 60%-ra nőtt a 25 év alatti, azaz a leendő munkásréteg száma.

A 18.sz. második felében találmányok és újítások sorozata könnyítette meg a fogyasztási cikkek és termelési eszközök gyártását. Fonó- és szövőgépek, kokszoló kemencék, vasolvasztók jelentek meg, s bevezették az öntött acélt. A gőzgép új energiaforrással látta el az ipart.

A folyamat fokozatosan zajlott le; a gyár csak 1830 után vált az ipari termelés jellegzetes egységévé. A társadalmi körülmények is kedveztek, az angol társadalmi tagozódás nem volt olyan merev, mint a kontinentális Európáé. Angliában a munkaerő már rég megszabadult a feudális kötöttségektől. A társadalom szegényebb rétegeiből korlátlanul bővíthetővé vált a gyári munkakörülményeknek megfelelő munkások tömege.

A szent szövetség kísérlete

A napóleoni korszakot lezáró 1815-üs bécsi kongresszus új fejezetet nyitott a nemzetközi kapcsolatok történetében. Célkitűzése az európai béke hosszú távú biztosítása volt. Ennek zálogát Poroszország, Franciaország, Ausztria és Oroszország erőegyensúlyában találták meg. A konzervatív együttműködésben azonban eleve rést ütött, hogy Anglia elzárkózott a Szent Szövetség törekvései elől.

1815 után kikristályosodik, hogy a nagyhatalmi együttműködés a háborúk, konfliktusok, vitás kérdések lezárásának legfontosabb fórumává s egyben biztosítékává válik. Ez állandó diplomáciai kapcsolattartást írt elő, azonban a kongresszusok működése a gyarmati érdekeltségek miatt nem korlátozódott Európára. A külpolitika mind fontosabb területe lett a diplomácia.

A világ nagyhatalmai 1815-ben még kivétel nélkül az európai kontinens államai; érzékeltetvén a világ sorsát befolyásoló európai fölényt. Az ipari forradalom előtti Európában a nagyhatalmi státus természet, demográfiai adottságok függvényeként alakult. Az iparosodó gazdaságot még ellensúlyozhatta akár a legelmaradottabb feudalizmus is, ha megfelelő népességi mutatókkal nyomatékosította magát.

1772 és 1815 között az orosz határ 950 km-rel tolódott nyugatra. Lengyelország háromszori felosztásával Oroszország megszerezte a korábbi lengyel-litván állam nagyobb részét. Az 1815-ös bécsi kongresszus beleegyezett, hogy az Oroszországon belül némi önállósággal ellátott Lengyelország királya a cár legyen.

Oroszországot a napóleoni háborúk sikertelensége emelte be az európai nagyhatalmak sorába. Az Oroszországgal szomszédos területek okkal félhettek az orosz határok további kiterjesztésétől: a reformkori magyar politikusok visszatérő félelme a pánszlávizmus kísérlete.

Nagy Péter óta az európai orosz terjeszkedés három irányban próbálkozott. Ebből a baltikumi megvalósult, a közép-európai egyelőre lehetetlennek bizonyult, a déli azonban nagy sikerrel kecsegtetett. A tengerszorosok megszerzése a földköz9-tengeri hegemónia első lépcsőjét jelentette volna. A visszaszoruló török hegemónia helyébe az orosz fennhatóságot léptetni a Fekete-tenger környékén és a Balkánon angol és osztrák érdekeket sértett s évszázados konfliktus magvát hintette el.

A Szent szövetség Európára irányult, de tartós együttműködést sohasem teremtett. Mindvégig alárendelődött a nagyhatalmi egyensúly-politikának. 1815-1848 közötti politikai konfliktusokat nagyhatalmi egyeztetéssel, de a Szent Szövetség bevetésének mellőzésével rendezték.

A harmincas évektől kezdve a világtörténelem európai vonulatát a nemzeti kérdés illetve a gyarmatosítás szempontjai szabták meg. Ekkor épült ki az észak-afrikai francia gyarmatbirodalom.

Míg Anglia Európában a kialakult egyensúly védelmezője volt, addig a gyarmati terjeszkedésben a legdinamikusabbnak bizonyult. Az ipar, a hazai piac felvevőképességét jócskán túlszárnyaló árutömeget termelt, és mivel a külkereskedelem állami lobogók alatt biztonságosabbnak bizonyult, a felkutatott piacokat angol felségterületté nyilvánították.

A 20-as években megkezdődött Kanada és Ausztrália benépesítése, a dél-afrikai gyarmatok megerősítése. Indiában pedig befejeződött a gyarmati uralom teljes kiépítése. Kína a 300 millióra becsült lakosságával mesés piaci lehetőségeket rejtegetett. Azonban elzárkózott a külvilágtól és az európaiakat kiutasította. Angliának mindössze Kantonban sikerült kereskedelmi képviseletet létesítenie, ezért a kínai kikötőkben nagyszabású csempészkereskedelem burjánzott el.

Különösen az ópiumcsempészet virágzott fel, amiért cserébe nagy mennyiségű nemesfém áramlott ki. A kormány megbízottai 1840-ben a kantoni kikötőben az angol hajók ópiumot tartalmazó ládái a tengerbe dobálták. A provokáció megkönnyítette az angolok dolgát. Az 1840-42 közötti I. ópiumháború angol győzelemmel zárult. A nankingi szerződésben Kína átengedte Hongkongot, és megnyitotta újabb négy kikötőjét, és bennük területenkívüliséget biztosított.

Az öt kínai kikötő azonban kevésnek bizonyult. Az angol diplomácia valamennyi kínai kikötő megnyitását és az országon belüli kereskedelem szabadságát követelte. A kormány elutasította a követelést, de kivédeni nem tudta. A II. ópiumháborúban (1856-60) Anglia megnyerte Franciaország támogatását. A háborút lezáró pekingi szerződésben a kínai kormány Anglia és Franciaország összes követelését teljesítette. A vereség után a kínai kormány a pétervári nyomsásnak sem tudott ellenállni: hatalmas területeket engedett át az Amur mentén, illetve Vlagyivosztokot.

Az ötvenes években a francia gyarmatosítás másik kiszemelt területe továbbra is Észak-Afrika maradt. Az Egyiptomba való gazdasági behatolás nagy reménységekkel kecsegtetett. Az egykori francia konzul 1854-ben engedélyt kapott a Szuezi-csatorna megépítésére. A francia diplomácia teljes mellbedobással az ügy mellé állt. Az angol kormány stratégiai szempontból ellenezte a csatorna megépítését. Azonban a francia pénzen és a második császárság védnökségével folyó építkezés 1869-ben befejeződött. A csatorna forradalmasította a Földközi-tenger életét, a világ egyik legfontosabb útvonala lett.

Szén és vas

A 19.sz. első felében Nagy-Britannia volt a világ vezető ipari állama, de modern gőzgépekkel működő gyárakat Európa más területein is lehetett találni. Az ipari fejlődés legfontosabb centrumaivá a szénmedencék váltak. Rajtuk kívül az ipari fejlődés főként a fővárosokra, közlekedési csomópontokra, nagyobb kikötőkre korlátozódott.

Az ipari forradalom jellemző vonása itt is, hogy a gyáripar különálló körzetekre koncentrálódik. A közlekedés forradalmasítása: a vasút játszotta az egyik legjelentősebb szerepet a gazdaság átalakulásában.

A 19.sz. elején az európai kontinens országai hasznosítani tudták a korábbi angol tapasztalatokat. Angol vállalkozók és pénzemberek működtek közre a kontinens új ipari vállalkozásainak létrehozásában.

Az 1850-es évekre mind Franciaország, mind a német államok gazdasága képes volt az önálló iparosodásra. A kontinens vállalkozói sokszor nehézségekbe ütköztek az egyre nagyobb gyárak építéséhez, illetve az egyre bonyolultabb modern gépek megvásárlásához szükséges anyagiak biztosításában. Az állami ipartámogatás nagyobb súlyt kapott, int az ipari forradalom hőskorában 1815-70 között Közép-Európában eltöröltek sok, a gazdasági fejlődést hosszú időn keresztül akadályozó vámtarifát. A német államok közti vámunió vált a későbbi német egység legfontosabb gazdasági előfeltételévé.

Gazdasági folyamatok: a vizsgált időszakban (ált. 1 év) megtermelt javak előállításával és felhasználásával, valamint a jövedelmek keletkezésével kapcsolatos áru- és pénzmozgások.

Reálfolyamatok: pl. termelési, forgalmi és fogyasztási folyamatok

Jövedelemfolyamatok: pl. a jövedelmek keletkezéséve, elosztása és felhasználása

Felhalmozási ügyletek: növelik/csökkentik a gazdasági erőforrások állományát

Folyóügyletek: nem érintik az erőforrások állományát

Gazdasági erőforrások: azok a tényezők, amelyek a gazdálkodás eredményét létrehozzák

·         Általános értelemben: a rendelkezésre álló termelési tényezők összessége (munka erőforrás, tőkeállomány, természeti erőforrások, technika/technológia)

·         Szűkebb értelemben: a tőkeként felhasználható vagyonelemek összessége

Makrogazdasági szereplők:

Csoportosításuk a gazdálkodás folyamatában betöltött alapvető funkcióik szerint történik.

·         Vállalati szféra: az összes, társadalmilag szervezett keretek között termékeket termelő vagy szolgáltatásokat nyújtó gazdasági alany

·         Háztartási szféra: a háztartások, mint jövedelmet felhasználó fogyasztói egységek összessége

(Magánszféra: vállalati szféra + háztartási szféra együtt.)

·         Állam: a költségvetésen keresztül vesz részt a javak piaci forgalmában és a jövedelmek újraelosztásában, redisztribúciójában

·         Külföld: azon gazdasági alanyok összessége, amelyek gazdasági kapcsolatba kerülnek a belföldi gazdasági alanyokkal, de más nemzetgazdaság részét képezik.

Makrogazdasági alapmennyiségek:

v  Kibocsátás (termelés, kibocsátás): Q: egy bizonyos időszak alatt a gazdaságban létrehozott áruk és az ott nyújtott szolgáltatások összessége. Jószághalmaz, amely heterogén (sokféle egymástól különböző) elemekből tevődik össze. Kiszámítása árak segítségével történik.

Ø  Nominális kibocsátás (névleges kibocsátás): nem csak a jószághalmaz nagyságának, hanem az áraknak a változását is tükrözi.

Ø  Reálkibocsátás: az idősor adataiból eltüntetjük az árváltozások hatását.

v  Árszínvonal: P: egy adott időszak heterogén jószághalmazából összetevődő makrogazdasági aggregátumának (ilyen a jövedelem, fogyasztás) árszintje, amelyet egy árindex segítségével egy bázisárszinthez mérünk.

v  Makrojövedelem (jövedelem): Y: az adott évben realizált kibocsátás összessége makroszinten. A kibocsátásnak az a része, amely az árupiacon a javak megvásárlásával ismerődik el.

Ø  Makrojövedelem elsődleges elosztása: a makrojövedelem munkajövedelmekre, tőkejövedelmekre, járadékokra és vállalkozói nyereségre történő megoszlása. (Keletkezés szerinti elosztás)

Ø  Makrojövedelem újraelosztása: az elsődleges elosztás során megszerzett jövedelmek egy részét az elsajátítók önként vagy kénytelenségből másoknak engedik át. (Önként: támogatás, kénytelenségből: adók)

v  Fogyasztás: C: a rendelkezésre álló jövedelemnek az a része, amelyet fogyasztási javak vásárlására költenek el. A javaknak az emberi szükségletek közvetlen kielégítésére való felhasználása. (Nem lehet negatív előjelű)

v  Megtakarítás: S (Saving) a jövedelemnek fogyasztásra el nem költött része. (Lehet negatív előjelű)

Ø  Felhalmozás: több időszak együttes megtakarítása.

v  Beruházás: I: (Investment) (Lehet negatív előjelű): a tőkejavak fenntartása és bővítése érdekében végzett beszerzések.

Ø  Nettó beruházás: I_{N :} valamely rendelkezésre álló jövedelemnek a gazdasági tevékenységet szolgáló, állótőke állomány bővítő és készletnövelő felhasználása.

Ø  Pótló beruházás: I_B :az állótőkének az amortizáció visszapótlásával történő szinten tartását szolgáló jövedelem-felhasználás.

Ø  Bruttó beruházás (összberuházás): a nettó beruházások összegét a pótlóberuházások összegével megnöveljük. /I_B=I_N+AM/

I_B-bruttó beruházás

I_N-nettó beruházás

AM-amortizáció

Termelőfogyasztás: az elhasznált javakban megtestesült jövedelem értéke.

Makrogazdasági körforgás: A makrogazdasági jövedelmáramlásokat leíró modellek segítségével szemléltetjük. A modellek szereplői, egyrészt a gazdasági szférákat képviselő szereplők(vállalati, háztartási, állam, külföld) és még két intézmény szerepel benne: árúpiac és a tőkepiac.A modellek egységei a fenti szereplők és intézmények, áramlási mozzanatai pedig a tranzakciók.

Árupiac: a fogyasztási javak piacának és a tőkejavak piacának együttese. Felvásárolja a kibocsátást és eladja felhasználásra.

Tőkepiac: összegyűjti a gazdasági szereplők megtakarításait, azon tőkejavakat vásárol (beruház) és ezt a termelők rendelkezésére bocsátja.

Tranzakció: olyan jövedelemáramlások összessége, amelyek

-          egy meghatározott időszak alatt zajlanak le a modell 2 egysége között

-          amelyeknek során az egyik szereplő jövedelmének felhasználásaként áramlik a jövedelem a másik szereplőhöz és ennek a másodiknak ez a bevétele lesz.

Transzferkifizetések: TR egyoldalú jövedelemátengedések az államtól a vállalati és a háztartási szféra szereplői részére (pl. támogatások, segélyek, gyes, gyed stb.)

Költségvetési szufficit: az állami költségvetés bevételei meghaladják a kiadásait (S_Á>0).

Költségvetési deficit: az állami költségvetés kiadásai meghaladják a bevételeit (S_Á<0)

Makrojövedelem számbavétele:

SNA mutatókkal (SNA: Nemzeti Számlák Rendszere), amelyek kifejezik, hogy

-          mekkora jövedelmet termeltek a gazdasági szereplők adott időszak alatt (mekkora jövedelemhez jutottak a jövedelem elsődleges elosztása során)

-          a gazdasági szereplők mekkora jövedelmet realizáltak a makrojövedelem újraelosztását követően

-          a gazdasági szereplők számára mekkora jövedelem állt rendelkezésre végső felhasználásra

GO (Gross Output/Bruttó kibocsátás): egy ország egy évi teljes termelését tartalmazza

GDP (Gross Domestic Product/Bruttó Hazai Termék): az országban adott évben előállított végső fogyasztásra szánt termékek és szolgáltatások összértéke. Nagyságát az összes hozzáadott érték határozza meg.

Kiszámítása: GDP=GO-Termelőfogyasztás (Folyó termelő felhasználás)

NDP (Net Domestic Product/Nettó Hazai Termék): az ország területén keletkezett nettó jövedelmek összessége.

Kiszámítása: NDP=GDP-AM

vagy NDP=N*W+B*i+fj+Π

(ahol N=foglalkoztatottak száma, W=munkabér, B=értékpapír névértéke, i=névleges kamatláb, fj=földjáradék, Π=profit)

GNI (Gross National Income/Bruttó Nemzeti Jövedelem): az ország állampolgárai által adott évben realizált összes elsődleges jövedelem.

NNI (Net National Income/Nettó Nemzeti Jövedelem): NNI=GNI-AM

GNDI (Gross National Disposable Income/Bruttó Nemzeti Rendelkezésre álló Jövedelem): az ország állampolgárai által adott évben felhasználható bruttó jövedelem összege

NNDI (Net National Diposable Income/Nettó Nemzeti Rendelkezésre álló Jövedelem): az ország állampolgárai által adott évben felhasználható nettó jövedelem összege

Kiszámítása: NNDI=GNDI-AM

Fogyasztási függvény: megmutatja, hogy adott árszínvonal mellett különböző reáljövedelem szintekhez mekkora fogyasztási kereslet tartozik. C(Y)=C₀+ĉ*Y

C(Y): fogyasztás a jövedelem függvényében

ĉ: fogyasztási határhajlandóság: megmutatja, hogy a jövedelem egységnyi növekedésével hány egységnyivel változik a fogyasztási kereslet.

C₀: autonóm fogyasztás: a fogyasztási keresletnek az a minimális értéke, ami még akkor is felmerül, ha nincs hozzá elegendő jövedelem.

Fogyasztási hányad: a jövedelemnek az a része, amelyet fogyasztási javak beszerzésére költünk el. Értéke változó, lehet nagyobb, mint 1.  c=C/Y

Megtakarítási függvény: a jövedelemnek az a része, amelyet fogyasztásra nem költünk el. S=Y-C →S(Y)=-C₀+(1-ĉ)*Y

(1-ĉ)=ŝ

ŝ: megtakarítási határhajlandóság: megmutatja, hogy ha egy egységgel nő a jövedelem, hány egységgel változik a megtakarítás nagysága.

S₀: autonóm megtakarítás: a megtakarításnak az a része, ami független a jövedelemtől.

Megtakarítási hányad: értéke változó és lehet negatív előjelű is. A jövedelemnek az a része, amelyet megtakarításra fordítunk. s=S/Y

Profitvárakozások: mindazok az elképzelések, előrejelzések és számítások, amelyek összgazdasági szinten a beruházások várható bevételeit meghatározzák. A profitvárakozások alapján számított hozadéki ráta (elvárt hozam) jelenti a vállalati szektor várható jövedelmezőségét.

Beruházási kereslet: az adott évi reáljövedelemtől független, nagyága a piaci kamatláb és a profitvárakozások határozzák meg. A profitvárakozások csak hosszú távon változnak, ezért egy adott év beruházási keresletét a piaci kamatláb határozza meg. I(i)=I₀-a*i

I₀: autonóm beruházás: a beruházás azon része, ami független a kamatláb változásától

a: beruházás kamatérzékenysége: megmutatja, hogy ha a kamat 1%-kal változik, hány %-kal változik a beruházási kereslet.

i: piaci kamatláb.

Nettó jelenérték: a beruházás hasznos élettartama idején képződő jövedelmek jelenértékeinek összegéből kivonjuk az egyszeri ráfordítások jelenértékeinek összegét. NPV=-C₀+GPV

-C₀: kezdő tőkeráfordítás összege

GPV: képződő jövedelmek jelenértékeinek összege

Jelenérték: PV=FV/(1+r)ⁿ → NPV=-C₀+FV₁/(1+r)¹+FV₂/(1+r)²+…+FV_n/(1+r)ⁿ

NPV-szabály: akkor fogadjuk el a beruházási javaslatot, ha NPV értéke pozitív, azaz NPV>0

Belső megtérülési ráta(IRR): az a kamatláb, amely mellett az NPV=0, vagyis a beruházás egyszer megtérül.

IRR-szabály: azt a beruházási javaslatot fogadjuk el, aminél IRR>r

Egyensúlyi jövedelem: adott árszínvonal mellett az árupiacon egyetlen egyensúlyi jövedelem létezik, ahol az összkereslet megegyezik a nemzeti jövedelemmel. Y_e=1/(1-ĉ)*(C₀+I)

1/(1-ĉ): Beruházási multiplikátor: autonóm keresleti tényezők multiplikátora, amely sokszorosan hat, értéke mindig nagyobb, mint 1. Megmutatja, ha a beruházások nagysága egy egységgel nő, akkor hány egységgel nő az egyensúlyi jövedelem.

Pénzkínálat: a pénz kínálatát a bankrendszer határozza meg, mert csak a bankok teremthetnek pénzt. A pénzkínálat a forgalomban lévő készpénz és bankszámlapénz összege.

Megjelenési forma szerint:

1.       Készpénz: csak a jegybank bocsáthatja ki

2.       Bankszámlapénz: a jegybank és a kereskedelmi bankok is teremthetik. Könyvelési művelettel keletkezik, számlajóváírások és számlaterhelések formájában.

Eredete szerint (kibocsátó szerint):

1.       Jegybankpénz: lehet készpénz és bankszámlapénz is. Teljes körben felhasználható.

2.       Kereskedelmi banki hitelpénz: csak bankszámlapénz lehet. Csak a bank ügyfélkörén belül használható fel.

Központi Bank funkciói:

-          biztosítja az ország nemzetközi fizetési felkészültségét

-          emissziós funkció: bankjegykibocsátásra jogosult

-          bankok bankja funkció: lebonyolítja a bankok közötti fizetési forgalmat, azt nyilvántartja, a kereskedelmi bankok számára likviditási szolgáltatást nyújt

-          állam bankja funkció: vezeti az államháztartás alrendszereinek számláit, intézi a kormány pénzügyeit

Monetáris eszközök: a jegybank a monetáris politika keretében monetáris eszközökkel biztosítja a megfelelő pénzmennyiséget.

Monetáris eszközök pl.:

·         Kötelező tartalékráta (t): meghatározott tartalékolási arányt jelent a kereskedelmi bankok számára, amelyet a jegybanknál kell elhelyezniük az általa vezetett számlájukon.

t=a jegybanknál kötelezően elhelyezendő tartalék összege/a kereskedelmi bank összes betétje

·         Pénzügyi multiplikátor (m): megmutatja, hogy egységnyi jegybankpénz megjelenése hány egységnyi kereskedelmi banki hitelpénz megjelenését teszi lehetővé.

m=1/t

·         Nyíltpiaci műveletek: a jegybank értékpapírt, aranyat vagy devizát vásárol vagy ad el.

·         Jegybanki alapkamat

Pénzkereslet: a gazdasági szereplők által tartani kívánt készpénz és bankszámlapénz összege.

3 eleme van:

1.       Tranzakciós pénzkereslet: az a pénzösszeg, amelyet a gazdasági szereplők az adásvételek folyamatos lebonyolítása érdekében kívánnak tartani. Nagysága függ a reáljövedelemtől, árszínvonaltól, árucsere forgalom gyorsaságától.

Fischer-féle pénzforgalmi egyenlet: M_t*v=P*Y  (v: pénz forgási sebessége: az az időtartam, amely alatt a pénz gazdát cserél)

M=(P*Y)/v

2.       Óvatossági pénzkereslet: az a pénzösszeg, amelyet a gazdasági szereplők előre nem látható, váratlan kiadásokra tartanak.

3.       Spekulációs/Vagyontartási pénzkereslet: az a pénzösszeg, amelyet a gazdasági szereplők vagyonuk részeként igényelnek. Nagysága függ a kamatláb változásától.

Vagyon: felhalmozott megtakarítás. Megítélése függ a hozamától, értékmegőrző képességétől, kockázatától, mekkora költségekkel mobilizálható, azaz alakítható készpénzzé.

Makroökonómiai kínálat: az a kibocsátási szint, amelynek előállítására a gazdálkodó adott technikai kapacitások és adott árszínvonal mellett vállalkoznak. 

hasznos link:http://sdt.sulinet.hu/Player/default.aspx?g=f0db10be-c707-4006-85a5-eda847c82884&v=1&b=2&cid=3b202fd8-7f7c-4843-a8a9-1f461a39bfb8

 http://video.bme.hu/index.php?act=vid&tkod=BMEVALSZ

Ha valakinek nem volt elég részletes az utolsó gaz.matek óra, a felső linkre kattintva letöltheti a BME óráit.

A kép alatti linkre kattintva pedig ezt a könyvet;)

 http://rapidshare.com/files/451241953/Solt_-_Val__sz__n__s__gsz__m__t__s.pdf

Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert nagy többségük alkalmazkodik az adott társadalomban elfogadott normákhoz, viselkedési szabályokhoz. Ugyanakkor minden társadalomban előfordul, hogy egyes tagjai ezeket a normákat megszegik. A normaszegést nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést deviáns viselkedésnek.

Deviáns viselkedés

Deviáns viselkedésnek azokat a viselkedéseket nevezzük, amelyek eltérnek az adott társadalomban elfogadott normáktól. Ilyenek a bűnözés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás és a lelki betegségek. Ezek a normák társadalmanként eltérőek lehetnek, és korszakonként változhatnak, és hogy a deviancia nem mindig szükségképpen káros a társadalom egésze számára.

A szociológia arra ösztönöz, hogy minden egyes  deviáns viselkedésfajta okait és következményeit alaposan és tárgyilagosan elemzzük, és elfogadjuk, hogy bizonyos mennyiségű devianciával együtt kell élni a társadalomban, a modern társadalmakban talán még inkább, mint korábbi korszakokban.

Kérdés, hogy milyen fajtájú és súlyosságú normaszegést tekintsünk deviáns viselkedésnek. Eltérő lehet egy-egy társadalom különböző etnikai, vallási stb. csoportjainak felfogása is a követendő normákról (pl. az abortusz kérdésében).

Ezekből a dilemmákból kiutat jelenthet az, ha azt mondjuk: azt a normaszegő viselkedést tekintjük deviáns viselkedésnek, amely az egyén és a társadalom számára káros vagy súlyosan káros.      

Módszerek

Statisztikai mutatók

Az öngyilkossági arányszámot a statisztikai és a demográfiai évkönyvek évente közlik. A statisztika alapja a halálozási statisztikai lapon szereplő halálok. Felmerülhet a kérdés, hogy nem fordul-e elő, hogy a ténylegesen öngyilkosság következtében meghalt személyeknél valamely más halálokot írnak be, akár információhiány, akár az öngyilkosság tényének leplezési szándéka miatt. (pl. életbiztosítás végett is letagadják az öngyilkosság tényét).

A bűnözésről négyféle statisztikai adatot közölnek a statisztikai kiadványok:

1. az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma, ez azoknak a cselekményeknek a száma, amelyeket a rendőrség nyilvántartásba vett,

2. az ismertté vált elkövetők száma,

3. a vádlottak száma,

4. az elítéltek száma.

Viktimológiai felvételek 

Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedését felderíteni, hogy a lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy követtek-e el ellene egy meghatározott időn belül (pl. múlt évben) bűncselekményt vagy valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket nevezik viktimológiai felvételeknek. 

Az alkoholizmus becslési módszerei 

Az alkoholizmus mérésének módszertanában az első bonyolult kérdés magának az alkoholizmusnak a definíciója. Kétféle definíciót ismer a szakirodalom. Az orvosi definíció szerint az alkoholista, akinél már kialakult az úgynevezett dependencia vagy függőség, tehát nem tud uralkodni az ivásán. Az uralkodásra való képtelenségnek is legalább két változata van: van, aki nem képes lemondani arról, hogy mindennap – az alkoholizmus előrehaladott szakaszában minden reggel – szeszes italt fogyasszon, és van, aki nem kképes a teljes lerészegedésig megállni az ivásban, ha egyszer hozzákezdett.

Az utóbbinak is legalább két változata van, mert vannak alkoholisták, akik nagyjából hetente-kéthetente, többnyire hétvégén részegednek le súlyosan, és vannak olyanok is, akik hosszabb ideig, néha hónapokig is képesek elkerülni a lerészegedést, amikor a teljesen öntudatvesztésig lerészegednek, és többnyire súlyos károkat okoznak maguknak és környezetüknek.

A szociológiai definíció szerint az az alkoholista, akinek életében – családjában, munkahelyén, lakókörnyezetében, egészségi állapotában – az alkohol fogyasztása súlyos problémákat okoz.

Az alkohológia nemzetközi gyakorlatában két közvetett módszerrel becslik az alkoholisták számát egy-egy országban vagy ennél kisebb népességcsoportban. Az ún. Jellinek-képlet (1960) az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, ennek 60 %-át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak. Ezt a számot szorozza meg 144-gyel, és ezt tekinti az adott népességcsoportban élő súlyos alkoholisták számának. A képlet alapja az a megfontolás, hogy a májzsugorodás okozta haláleseteknek meghatározott részét az alkoholizmus okozza, és a súlyos alkoholistáknak meghatározott százalékos része hal meg egy adott évben májzsugorodás következtében.

Epidemiológiai vizsgálatok

A kábítószer-fogyasztók számának mérésénél hasonló problémák merülnek fel, de még nagyobb a bizalmatlanság. Bizonytalan a kábítószer-fogyasztó definíciója, mivel sokféle, különféle veszélyességű kábítószer létezik, és nagyon eltérő gyakorisággal és mennyiségben fordul elő kábítószer-fogyasztás. Becslési módszerek egyelőre nem állnak rendelkezésre, többek között azért sem, mert az összes fogyasztásról semmiféle adat nincsen. A lakosság megkérdezésén alapuló epidemológiai felvételeket lehet végezni, de a letagadás esélye minden bizonnyal még nagyobb, mint az alkoholfogyasztás esetében.

A mentális vagy lelki betegségek mérése hasonlóan nehéz problémákba ütközik. Ebbe  a kategóriába a súlyos betegségektől (pl. skizofrénia) a neurotikus panaszokig igen változatos viselkedési zavarokat lehet besorolni.

Elméletek

A deviancia funkciói és diszfunkciói 

A devianciával kapcsolatos legáltalánosabb elméleti kérdés, hogy milyen szerepet játszi a deviancia, milyen funkciói vagy diszfunkciói vannak a devianciának a társadalomban.

Durkheim (1978) rámutatott arra, hogy a deviancia nem az adott viselkedés lényegéből következik, hanem az adott társadalom ítéletéből, a társadalomban elfogadott normákból, amelyek társadalmanként és korszakonként eltérőek lehetnek.

A deviancia funkcióját illető legfontosabb szempont az, hogy a teljesen konform társadalomban, ahol senki sem térne el az elfogadott normáktól, minden változás, minden fejlődés leállna. Bizonyos deviáns viselkedésfajták gyakoriságának nagyfokú megnövekedése vitathatatlanul súlyos társadalmi zavarokhoz vezethet.

A szociológiai elméletek jellemzői

A szociológiai elméletek (kulturális elmélet, anómiaelmélet, minősítési elmélet) közös jellemzője, hogy elsősorban nem az egyén deviáns viselkedésének okait kutatják, hanem a deviáns viselkedés társadalmi gyakoriságának magyarázatát keresik, továbbá hogy nem az egyénben, hanem a társadalomban gyökerező okokat kívánják feltárni.

Biológiai elméletek

C. Lomroso olasz orvos a testi jellemzők, elsősorban a koponyaalkat és a bűnözés között látott összefüggést. A bűnözők szerinte jobban hasonlítanak az emberszabású majmokra és az ősemberekre, mint a mai modern emberre.

A közelmúltban fogalmazták meg azt az elméletet, amely az erőszakos bűnözést egy spericális kromoszóma-rendellenességgel hozza kapcsolatba.

Az elmebetegségek okainak kutatásában, mivel azok egyértleműen az orvostudomány területére tartoznak, különösen gyakran jelennek meg olyan elméletek, amelyek ezeknek a betegségeknek az öröklődését és biológiai, genetikus alapját tételezik fel. Azt nem lehet kizárni, hogy bizonyos genetikai vagy más biológiai adottságok hajlamossá tesznek meghatározott elmebetegségekre.

Ugyanezt mondhatjuk el az alkoholizmus genetikai és biológiai elméleteiről is.

Pszichológiai elméletek

A pszichológiai elméletek vagy akut feszültséghelyzetekre, vagy az egész személyiségfejlődésre helyezik a hangsúlyt. A frusztráció-agresszió elmélet szerint a személyi szükségletek kielégítésében való sikertelenség, frusztráció agresszív viselkedést eredményez. Az agresszió irányulhat más személyek ellen (emberölés, testi sértés, nemi erőszak) vagy önmaga ellen (öngyilkosság) is.

Amikor egyes emberek életében azokat az okokat keressük, amelyek a deviáns magatartás kialakulásában akut feszültséghelyzetet, pl. öngyilkosság esetében az elmagányosodást, családi viszályt, az alkoholisták körében a férfi-nő kapcsolatok problémáit, konfliktusait, kábítószer-fogyasztó „aluljárós” fiataloknál az iskolai kudarcokat és konfliktusokat.

A pszichoanalitikus elméletek a személyiségfejlődésben keresik a deviáns viselkedés, elsősorban a mentális betegségek, azok között is különösen a neurózisok okát. Ezek a kora gyermekkori élményekben, különösképpen a szülő-gyermek kapcsolatokban látják a felnőttkori deviancia gyökerét     

Kulturális elméletek

A kulturális elméletek abból a felfogásból indulnak ki, hogy minden társadalomban kulturális normák és értékek szabályozzák a társadalom tagjainak viselkedését. Ezek a normák kultúránként meglehetősen eltérőek lehetnek. Tehát egyes kábítószerek és az alkohol fogyasztása egyes társadalmakban nem minősül deviáns viselkedésnek, más társadalmakban viszont igen.

A kulturális elméletek szerint tehát azokban a társadalmakban gyakoribb valamely deviáns viselkedésforma, amelyek azt engdélyezik vagy hallgatólagosan elfogadják, eltűrik, kevésbé szigorúan szabályozzák, korlátozzák.

A kulturális elméletek körébe sorolhatjuk a chicagói iskola bűnözéselméletét, az ún. differenciális asszociáció elméletét. Azok, akik gyakrabban kerülnek kapcsolatba bűnözőkkel, nagyobb valószínűséggel válnak bűnözőkké, mint azok, akik ritkán talákoznak bűnözőkkel.

Anómiaelméletek

A szociológia klasszikus devianciaelméletei az anómiaelméletek. Ezek magyarázzák ugyanis a makrotársadalom jellemzőivel, struktúrájával, ellentmondásaival a deviáns viselkedés gyakoriságát. Egyben ezek azok az elméletek, amelyek a legkövetkezetesebben alkalmazzák azt a szemléletet, hogy a deviáns viselkedéseknek közös gyökereik vannak.

Az anómia a társadalmi normák meggyengülésének állapota. Ez többek között a gyors és nagy társadalmi változások határsára erősödik fel. A nagyobb fokú anómia pedig az öngyilkosság gyakoribbá válását okozza, mert a világos viselkedési szabályok hiánya megnöveli az egyes emberek életében előforduló feszültségeket.

Merton (1980) az 1930-as évek végén új anómiafogalmat vezetett be. Abból a megfigyelésből indul ki, hogy a jómódúak között ritka, de a szegények között gyakori mindenfajta deviáns viselkedés. Merton szerint az anómia nem egyszerűen a normák meggyengülése az adott társadalomban, hanem a társadalomban elfogadott célok és megengedett eszközök közötti ellentmondás.

(Anómia – törvénynélküliségben van a társadalom, normálistól eltérő állapot, beteges társadalom. Ez egy válság, amely beavatkozás a rendbe, ennek zavarait az emberek nem képesek feldolgozni, öngyilkosok lesznek.)

Srole (1956) a mentális betegségek vizsgálatában az anómia következő dimenzióit különböztette meg:

1. az a meggyőződés, hogy a közösség vezetői közömbösek a közemberek igényei iránt,
2. a társadalom működése érthetetlen, kiszámíthatatlan,
3. az életcélok megvalósíthatatlanok és ezért nem fontosak,
4. az egyén hiábavalónak, haszontalannak érzi magát,
5. nem várható segítség az embertársaktól.

Az anómiához hasonló fogalom az elidegenedés. Ennek dimenziói: a hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvesztése, végül normanélküliség. Látható, hogy ez az elidegenedésfogalom nagyon közel áll az újabb anómiaértelmezésekhez.

Az anómiaelméletekből adódó fontos következtetés, hogy a deviáns viselkedést mutató személyek a társadalmi viszonyok áldozatai, nem hibáztathatók viselkedésükért, megsegítésük a társadalom egészének mintegy kötelessége.

Minősítési elmélet

Az 1960-as években a deviáns viselkedésnek egy újfajta szociológiai elmélete jelent meg, az ún. minősítési vagy címkézési elmélet. Ezen elmélet szerint nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt társadalmi intézményeknek (rendőrségnek, bíróságnak, pszichiátriai intézménynek stb.) válaszreakcióján múlik, hogy valamilyen viselkedés vagy személy deviánsnak minősül-e. Egyszerűbben fogalmazva, az elmebeteget pl. nem annyira a viselkedése különbözteti meg a társadalom többi tagjától, mint inkább az, hogy a pszichiáterek elmebetegnek minősítik.

A szociológiában használt kultúrafogalom a hétköznapi fogalomnál sokkal tágabb. A szociológia – a kulturális antropológiához hasonlóan – a kultúra fogalmába tartozónak tekinti nemcsak és nem is elsősorban az irodalmi, művészeti, zenei alkotásokat, azok ismeretét és élvezetét, hanem egyrészről az emberek alkotta tárgyakat (pl. épületeket, bútorokat), másrészről és főképpen a társadalom viselkedési szabályait, normáit, az azokat alátámasztó értékeket, hiedelmeket, a vallást, továbbá a hétköznapi és tudományos ismereteket, végül magát a nyelvet. Tehát a kultúra anyagi, kognitív és normatív elemekből áll, vagyis tárgyakból, tudásból, továbbá értékekből, normákból.

Kultúra, szubkultúra, kulturális pluralizmus

Minden emberi társadalomnak van kultúrája, de ezek az emberi kultúrák nagyon eltérőek, ugyanazon emberi szükséglet kielégítésének más-más módját írják elő. A család jó példa arra, hogy a kultúra folyamatosan változik. Ahogy a szükségletek változnak, úgy módosul lassan a kulturális alkalmazkodás is. A konkrét szükségletek, a természeti-gazdasági-társadalmi körülmények változása általában gyorsabb, mint a kultúra, más szóval a kultúra elmaradhat a külső feltételek változása mögött. Ilyenkor szokás kulturális késésről beszélni.

A társadalmakon belül többé-kevésbé különálló szubkultúrák élnek. A szubkultúra a társadalom többségének kultúrájától eltérő kultúra. Egészen különlegesek a deviáns szubszkultúrák (a bűnözők bizonyos csoportjai, a kábítószer-fogyasztók stb.) Több kultúrának egy társadalmon belüli együttélését nevezik kulturális pluralizmusnak, az ilyen társadalmat pedig multikulturális társadalomnak.

Normák

Ahhoz, hogy egy kisebb társadalmi közösség vagy egy nemzeti társadalom, sőt az egész emberiséget átfogó világtársadalom működőképes legyen, tagjainak követniük kell bizonyos viselkedési szabályokat, normákat, máskülönben viselkedésük a társadalom többi tagja számára kiszámíthatatlanná válik, és ezáltal lehetetlenné válik az együttműködés. A norma megszegését mindig valamilyen szankció bünteti.

A társadalomban nagyon sokféle norma érvényesül egymás mellett. Vannak jogi normák, amelyek megtartásáról az állam végső esetben kényszerrel gondoskodik, ill. amelyeknek megszegését kényszereszközökkel torolja meg. Vannak erkölcsi szabályok, amelyeknek megszegését a társadalom többi tagja többé-kevésbé egyöntetű és erős rosszallással, megvetéssel bünteti. A normákkal kapcsolatban öt nagyon fontos tényre kell felhívni a figyelmet:

1. Egy adott társadalomban is ellentmondásban lehetnek a normák. Pl. előfordulhat, hogy a büntetőjog büntet olyan cselekményeket, amelyeket a népesség többsége nem helytelenít erkölcsileg.
2. A normák a társadalmak történeti fejlődése során változnak. Egyszerű példája ennek a homoszexualitás büntetőjogi és erkölcsi megítélésének változása az európai társadalmakban.
3. A különböző társadalmakban egymástól eltérő normákat fogadnak el. Jó példája ennek a vérbosszú, amelyet egyes társadalmakban kötelezőnek tartanak vagy tartottak, másutt viszont súlyosan büntetik.
4. Az a tény, hogy valamilyen normát egy társadalomban elfogadnak, nem jelenti azt, hogy ez a norma feltétlenül előnyös az adott társadalom fennmaradása és fejlődése szempontjából.(Pl. a tehenek levágása a hindu vallásban.)
5. A társadalmi fejlődés egyik fontos összetevője az, hogy a normák változnak. Ezért a szociológusnak mindig óvakodnia kell attól, hogy minden további nélkül negatívan értékeljen valamilyen jelenséget vagy viselkedést csak azért, mert az adott társadalom normáival ellentétes, vagy egyszerűen azért, mert a büntetőjog szabályaiba ütközik.

Értékek 

Az értékek olyan kulturális alapelvek, amelyek kifejezik azt, hogy az adott társadalomban mit tartanak kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy rossznak. Az értékek és azok sorrendje társadalmanként és korszakonként eltérő lehet.

Szocializáció, szerep, státusz

A szocializáció fogalmát a szociológia és a pszichológia egyaránt használja. Azon az empirikus megfigyelésen alapul, hogy tartós és intenzív emberi kapcsolatok hiányában a csecsemők és kisgyermekek nem fejlődnek teljes mértékben emberi személyiségekké és nem képesek felnőttkorukban a társadalmi életben részt venni.

A szocializációt többféleképpen definiálhatjuk. Az egyik definíció szerint az a folyamat, amelynek során az emberi személyiség kialakul. Ezt a definíciót inkább a pszichológia használja. A másik definíció szerint a szocializáció az a folyamat, amelynek során a gyermekek megtanulják, hogyan lehetnek társadalmunk hasznos tagjai, hogyan kell a társadalomban élniük. Ebben az értelemben a szocializáció során a gyermek megtanulja a környező társadalom kultúráját, normáit, értékeit.

A szerep viselkedési mintákból, jogokból és kötelességekből áll. Különböző státuszokhoz különbözőszerepek tartoznak. A státusz egy, a társadalomban elfoglalt pozíciót jelent. Státusz például a tanár, az apa és az anya, az egyesületi tag pozíciója. Egy embernek természetesen több státusza van párhuzamosan.

A szocializáció legfontosabb intézménye a gyermekkori család. A gyermek elsősorban a szüleitől, továbbá testvéreitől és más rokonaitól sajátítja el a normákat és értékeket, a társadalom kultúráját. A szocializáció más színterei növekvő szerephez jutnak, amikor a szülők és gyermekeik közti interakció csökken. Ilyen mindenekelőtt az iskola. Az iskola mellett az azonos életkorú barátok játszanak nagy szerepet. Ez a szerep lehet negatív, ha ez a baráti csoport galeri jellegű, vagyis deviáns értékekre és normákra szocializálja a gyermeket vagy a serdülőt. Szocializálnak a modern társadalmakban a tömegkommunikációs eszközök is, különösen a televízió.

A szocializációval összefüggő fogalom az internalizálás. Ez azt a folyamatot jelenti, hogy az egyén olyan mértékben sajátítja el, teszi magáévá az értékeket és normákat, hogy akkor is azoknak megfelelően viselkedik, ha nem számít külső negatív szankcióra a norma megszegése esetén.

A szükséglet fogalmát újabban a fejlődő országokra vonatkozó szegénységkutatásban alkalmazzák, mondván, hogy vannak az embernek bizonyos alapvető szükségletei, mint az élelmiszer, a ruha, a lakás, az ivóvíz stb.

Az élet minősége

Az élet minősége fogalma azt jelzi, hogy az anyagi szükségletek kielégítettségének magas szintje még nem jelenti szükségképpen, hogy a társadalom tagjai „jól élnek”, a javakkal való ellátottság tekintetében is jól érzik magukat. Ehhez kapcsolódik a „jólét” és a „jóllét” megkülönböztetése. A jóléten általában az anyagi javakkal való ellátottságot értik, míg a jólléten azt, hogy a társadalom tagjai nemcsak az anyagi javak tekintetében, hanem a különböző szellemi – pénzben nem mérhető – javakkal való ellátottság tekintetében is jól érzik magukat. A jólléthez hasonló a boldogság fogalma, ezt is szokás vizsgálni szociológiai adatfelvételekkel.

Kulturális szakszociológiák

Az utolsó években megerősödött az empirikus értékszociológia. A konkrét kérdőíves adatfelvételekben ez sokszor összekapcsolódik az életminőség-vizsgálatokkal. A társadalom tagjainak műveltségi színvonalát, művelődési szokásait vizsgálja a művelődésszociológia. Elsősorban azt kutatja, hogy milyen televízió műsorokat néznek, rádióműsorokat hallgatnak, könyveket olvasnak, filmeket néznek, múzeumokat látogatnak stb.

A szociológiának külön ágazatai az irodalom, a művészet és a zene szociológiája. Ezek a műalkotások létrejöttének és befogadásának társadalmi meghatározó tényezőivel foglalkoznak. Az ilyen irányú kutatások legkiemelkedőbb képviselője a világon a magyar Hauser Arnold (1980, 1982) volt.

Meg kell említeni a divatszociológiát is, Egyrészt a divat is a szociológiai értelemben vett kultúra alkotórésze, másrészt a divat szociológiai megismeréséhez még több üzleti érdek fűződik.

Módszerek

Mokeach, Inglehart és Kohn módszere az értékek vizsgálatára

A normák, értékek, attitűdök vizsgálatának legelterjedtebb módszere az, hogy a kérdőíves vizsgálatban konkrétan megfogalmazott kérdéseket tesznek fel ezekre vonatkozóan.

A nemzetközi szakirodalomban több, széles körben alkalmazott értékskálát találhatunk. Közülük az egyik legismertebb a Rokeach (1968) által kidolgozott értékrendszer. Ebben 18 terminális (cél-) érték és 18 instrumentális (eszköz-) érték fontossági sorrendjét állapíthatják meg a megkérdezett személlyel. Célérték pl. az érdekes élet, a béke, az egyenlőség. Eszközérték pl. a hatékonyság a munkában, az önfegyelem, a türelem.

Inglehart (1977,1990) egy négytételes és egy tizenkét tételes értékvizsgálati kérdéssorozatot dolgozott ki. A négytételes változatban a megkérdezett személynek a négy alábbi fő társadalompolitikai cél közül azt a kettőt kellett kiválasztania, amelyet a legfontosabbnak tart:

1.      közrend fenntartása,

2.      az infláció leküzdése,

3.      az állampolgárok nagyobb beleszólása a fontos politikai döntésekbe,

4.      a szólásszabadság.

A tizenkét tételes változatban további két esetben kell négy cél közül a két legfontosabbat kiválasztani. Ezek a célok:

1. gyors ütemű gazdasági növekedés,
2. erős honvédelem,
3. az embereknek nagyobb beleszólásuk legyen abba, hogyan döntik el a kérdéseket munkahelyükön és lakóhelyükön,
4. a városokat és tájat szebbé tenni, és
   • stabil gazdaság,
   • küzdelem a bűnözés ellen,
   • előrehaladás egy emberségesebb, kevésbé személytelen társadalom felé,
   • előrehaladás egy olyan társadalom felé, ahol a gondolatok, eszmék fontosabbak a pénznél.

Mindhárom négytételes kérdésben az első két érték képviseli a materiális értékeket, az utóbbi kettő a posztmateriális értékeket

Az attitűdök vizsgálata

A végső értékek helyett sok esetben attitűdöket vizsgálnak. Attitűdnek nevezik az egyénnek azt a lelki és szellemi készségét, hogy bizonyos tárgyakra, személyekre, helyzetekre meghatározott módon reagáljon.

Az élet minőségének vizsgálata 

Az „élet minősége” adatfelvételek során egyrészt rákérdeznek a „jóllét” nem anyagi elemeire, mint az emberi kapcsolatok gyakoriságára, melegségére és az önértékelésre, olyan kérdésekkel, mint pl. „Úgy érzi-e, hogy olyan munkát végez, amely megfelel képességeinek?” vagy „Úgy érzi-e, hogy fontos a barátai számára?”Másrészt adatokat gyűjtenek (többnyire a „nagyon elégedetlen”-ig terjedő skálákkal) az életkörülmények anyagi dimenzióival (például jövedelem, lakás, lakókörnyezet) és a  „jóllét” nem anyagi elemeivel (pl. családdal) való elégedetlenségre.

Elméletek

 A gazdasági alap és a kultúra kölcsönhatásai

Marx szerint a gazdaság az alap, és a tudati viszonyok mind a felépítményhez tartoznak, amely az alap változásának hatására változik meg. Ezzel szemben Max Weber a tudati viszonyoknak, különösen a vallásnak a gazdasági viszonyokra gyakorolt hatását tanulmányozta.

R. Münch (1993) a közelmúltban megjelent munkájában azt bizonyította, hogy a vallás, a tudomány, a mindennapi társadalmi kultúra különbségei következtében az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Németország némileg másfajta modernizációt valósított meg.

Értékek változásának elméletei

Nagyjából a 60-as évek közepe-vége óta figyeltek fel a szociológusok az értékek változására. Elsősorban a fiatalok között egyre kisebb értéke van az anyagi javaknak, a jövedelem növekedésének, a foglalkozási karriersikernek, és egyre fontosabbá válnak a tartalmas és bensőséges emberi kapcsolatok, a kulturális értékek, a külső kötöttségektől való függetlenség, a szabadság.

A nevelés dilemmái

Konkrét kérdések merülnek fel, mint az, hogy a szigorú vagy az engedékeny gyermeknevelés a helyesebb.

A szocializációval kapcsolatban felmerül azonban egy teljesen alapvető kérdés, nevezetesen az, hogy az-e a a kívánatos, hogy a társadalom tagjai tökéletesen beilleszkedjenek a társadalomba, teljesen konformak legyenek minden értékkel és normával szemben. A teljes konformitás ugyanis a társadalom teljes megmerevedéséhez vezet.

Az élet minőségének három dimenziója

Az életminőség-vizsgálatok két fő elméleti kérdésének az látszik, hogy hogyan lehet a emberi szükségleteket vagy jóléti értékeket rendszerezni, továbbá hogyan függ össze az egyes emberek objektív helyzete és az azzal való megelégedettségük.

E. Allardt (1975) finn szociológus – A. Maslow amerikai pszichológus szükségelméletét továbbfejlesztve – az emberi szükségletek és a jólét három szintjét különböztette meg: a „birtoklást”, a „szeretetet” és a „létezést” vagy „önmegvalósítást”.

Birtokláson az emberi élet külső feltételeit, mint az étkezést, lakást stb., a szereteten az emberi kapcsolatok iránti igényt, létezésen pedig az elidegenést ellentétét, az egyéni élet értelmének érzését értette.

Társadalmi mobilitás

Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik, pl. parasztból munkás vagy munkásból értelmiségi lesz.

A társadalmi helyzetet azonban meghatározhatjuk a jövedelem, az iskolai végzettség, a kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb lakóhely, az egyéni megbecsültség vagy presztízs stb. alapján is, ebben az esetben az ilyen kategóriák közötti mozgást is mobilitásnak tekintjük. A társadalmi hierarchiában történő fölfelé vagy lefelé mozgását szokás vertikális mobilitásnak is nevezni. Horizontális mobilitásról akkor beszélünk, amikor pl. a gépkocsi szerelő foglalkozást változtat és gépkocsivezető lesz.

Nemzedékek közötti (intergenerációs) mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor valakinek a társadalmi helyzete a szüleihez képest változik meg, pl. a munkás fia mérnökké válik.

Nemzedéken belüli (intragenerációs vagy karrier-) mobilitásnak pedig azt, amikor valaki foglalkozási életpályája folyamán lép át másik társadalmi helyzetbe, pl. egy termelőszövetkezeti paraszt kilépett a szövetkezetből, és segédmunkásként vállalt munkát egy ipari üzemben, vagy egy szakmunkás elvégzi a műszaki egyetemet, és mérnök lesz. Házassági mobilitás alatt azt értjük, ha valaki házasságkötésével lép át másik társadalmi helyzetbe, pl. egy asszisztensnő házasságot köt egy orvossal.

Róbert Péter (1986) úgy vizsgálta a magyar társadalmi mobilitást, hogy négy társadalmi dimenzióban vizsgálta mind a társadalmi származást, mind az elért társadalmi helyzetet. Ezek a foglalkozás, műveltség, az anyagi helyzet és a lakóhely. Azt is vizsgálta, hogy az anyagi helyzet javulása, a lakóhelyváltozás, a műveltség (iskolai végzettség) emelkedése és a foglalkozási helyzet hogyan függtek össze egymással, milyen gyakorisággal fordult elő, hogy ezeknek csak egyike vagy másika javult, míg a többi változatlan maradt, esetleg romlott stb. Arra a következtetésre jutott, hogy a műveltség határozza meg legerősebben a státuszmobilitást.

Nyitott és zárt társadalom 

Annál nyitottabb valamely társadalom, minél kisebb az eltérés a különböző rétegekből származók mobilitási esélyei, arányszámai közt.

Vándorlás (migráció)

A vándorlás vagy lakóhely-változtatás, latinos nevén a migráció, a demográfiai tudomány kutatási körébe tartozik. Definíciója a demográfiában a következő: olyan lakóhelyváltoztatás, amely településhatár átlépésével jár. Tehát az egy településen belüli lakóhelyváltoztatás nem számít vándorlásnak.

Állandó és lakónépesség

A települések kétféle népességszámát különbözteti meg a népszámlálás: az állandó népességet, azaz az ott állandó lakhellyel rendelkező népességet, valamit a lakónépességet amely az állandó lakóhellyel rendelkező népesség száma, plussz az itt ideiglenesen bejelentett népesség, mínusz az állandó lakóhellyel rendelkezők közül azok, akiknek máshol ideiglenes lakóhelyük is van.

Ingázás, nemzetközi vándorlás, vándorlási egyenleg

A vándorlás témaköréhez tartozik az ingázás. Ez az a jelenség, amikor az aktív keresőnek más településen van lakóhelye és munkahelye. Megkülönböztetünk napi ingázást, amikor naponta utazik a személy a lakóhelyéről, heti és annál ritkább ingázást. Nemzetközi vándorlásnak nevezzük az országhatárt átlépő lakóhely változtatást. Vándorlási egyenlegnek pedig a településre való vándorlás és az onnan való elvándorlás különbségét, ill. a nemzetközi vándorlásban a bevándorlás és kivándorlás különbségét.

Módszerek

A társadalmi mobilitás vizsgálatának módszere a legfejlettebb matematikai-statisztikai elemzési módszer a szociológia ágai közül. A legközelebb áll a matematikai közgazdaságtanhoz vagy ökonometriához.

ISA-paradigma

Az ISA-rövidítés a Nemzetközi Szociológiai Társaság neve, melynek keretében ezt a módszert 1950-es években kidolgozták. A „paradigma” kifejezés azt jelenti, hogy nemcsak egyszerűen módszerről, hanem a jelenség vizsgálatának egy elméleti és módszertani megközelítéséről van szó. Összeállítják a mobilitási kereszttáblázatokat, melyben 5-10 nagyobb osztályt, réteget különböztetnek meg. A táblázat egyik dimenziójában az elért társadalmi kategóriákat mutatják ki, a másikban a származási kategóriákat.

Az összes mobilak aránya, strukturális és cirkuláris mobilitás

A mobilitási táblázatokból ki lehet számítani az összes mobilak arányát, vagyis azoknak százalékos arányát, akik a megkérdezettek közül mobilak voltak, azaz a táblázatban a „nagyátlón” kívüli cellákban helyezkednek el.

Strukturális mobilitás – azoknak az aránya, akik szükségképpen mobilak voltak a származási és az elért társadalmi helyzetek megoszlása közötti eltérés miatt, más szóval azért kellett hogy mobillá váljanak, mert az „apák” nemzedékének összetétele eltér a „fiúk” nemzedékének összetételétől.

Cirkuláris mobilitás – az összes mobilitás és a strukturális mobilitás különbsége.

Alapfogalmak

A társadalmi szerkezeten, a társadalmon belüli különböző pozíciók közötti viszonyokat értjük. A társadalmi pozíciókat egyes emberek, ill. csoportok foglalják el, tehát a szerkezet konkrétabban a különböző pozíciókat betöltő egyének és csoportok közötti viszonyokat jelenti. Ilyen különböző pozíciók pl. a vállalatvezetők és a szakképzetlen munkások pozíciói. A bérmunkás pl. követni tartozik a vezetők utasításait. A társadalmi szerkezet e tömbjei lehetnek osztályok, rétegek vagy más csoportok.

A társadalmi rétegződés a különböző ismérvek – mint a foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely – alapján megállapított társadalmi kategóriák helyzetének eltérése, hierarchikus sorrendje az életkörülmények és az életmód különböző dimenzióiban. A rétegződés vizsgálatában megkülönböztetett kategóriák lehetnek az osztályok, a rétegek vagy más kisebb társadalmi csoportok.

Elméletek

Harmónia-, konfliktus-, csere-, és kényszerelméletek

A társadalmi szerkezettel kapcsolatos legalapvetőbb elméleti, mondhatnánk filozófiai kérdés, hogy az emberi társadalmakat mi jellemzi inkább: a harmónia és az együttműködés vagy a konfliktus, más szóval a csere vagy a kényszer? Ettől már csak egy lépés kell annak a kérdésnek feltételéhez, hogy jó-e vagy rossz egy-egy társadalom.

A harmóniaelméletek szerint az emberi társadalmakat alapvetően a tagok együttműködése jellemzi, a konfliktus csak kivételes és diszfunkcionális jelenség. A konfliktuselméletek szerint minden emberi társadalmat alapvetően jellemez a konfliktus, és ez nem szükségképpen káros jelenség, mert a konfliktusok viszik előre a társadalmi fejlődést.                                                                                               

Ha nem lenne konfliktus, a társadalom változatlan állapotban maradna. A csereelméletek szerint a társadalom tagjai egymással javakat cserélnek, éspedig nemcsak anyagi, pénzben mérhető értékű javakat, hanem eszmei, szellemi javakat is, mint a megbecsülést, engedelmességet, szeretetet, segítséget. A kényszerelméletek szerint nem mindenki számára hasznot hozó csere, sokkal inkább a hatalommal rendelkezők által az elnyomottakkal szemben alkalmazkodott kényszer jellemzi a társadalmakat, a javak átadása nem egyenrangú csere útján, hanem kényszer fenyegetése alatt történik.

Politikai vetülete a két ellentétes elméletnek: Harmónia elmélet – konzervatívok, konfliktuselmélet – radikálisok.

Konzervatív és radikális elméletek

G. Lenski (1966) a harmóniaelmélet híveit nevezi konzervatívoknak, a konfliktuselmélet híveit radikálisoknak, mert az előbbiek felfogásából a status quo fenntartásának kívánatossága, az utóbbiakéból pedig a társadalom minél előbbi – akár forradalom útján történő – megváltoztatásának törekvése következik.

A társadalomtudományoknak a filozófiától való különválása idején Adam Smith a harmóniaelmélet felé hajlott, mert azt feltételezte, hogy a piac mint „láthatatlan kéz” összhangba hozza a gazdasági élet minden szereplőjének érdekeit.

A konfliktuselmélet legegyszerűbb megfogalmazói Marx és Engels voltak. Szerintük a társadalmak története az osztályharcok története, minden társadalomban az uralkodó, kizsákmányoló osztály és az elnyomott osztály harcol egymás ellen. Az uralkodó osztály a kizsákmányoltak jövedelmének a létminimum alá szorítása útján törekedett saját jövedelmét növelni, a kizsákmányolt osztály viszont azért harcolt, hogy a munka termékeiből minél több jusson neki.

Ahhoz azonban, hogy a társadalom hatékonyan működhessen, és a konfliktus következtében ne omoljék össze, a hatalmat birtokló osztály kénytelen arra törekedni, hogy hatalmát legitimizálja. Ezért többek között a többlettermék egy részét is át kell hogy engedje a hatalom nélkülieknek, továbbá a nyílt erőszak helyére intézményesített (alkotmányos) hatalomgyakorlási formákat hoz létre, valamint propagandával és ideológiával próbálja hatalmát elfogadtatni.

Társadalmi szerkezet kategóriáinak elméleti alapjai

A struktúraelmélet nagy kérdése, hogy minek lapján definiálják a társadalmi szerkezet kategóriáit, az osztályokat és a rétegeket. Ezek az ismérvek.

Marx és Engel szerint a társadalmi szerkezetben elfoglalt hely fő meghatározója a termelőeszközökhöz való viszony: a termelőeszközök tulajdonosai(rabszolgatartók, nagybirtokosok, tőkések) állnak szemben azokkal, akiknek nincs a kezükben termelőeszköz(rabszolgák, jobbágyak, bérmunkások). E két alapvető osztály mellett további kategóriába soroljuk a középosztályt(feudális nemesség, középparasztság).

Hiearchia:

tőkés – van termelőeszköze, foglalkoztat embereket

középosztály – van termelőeszköze, de saját magának termel

munkásoaztály – dolgozni kényszerül a tőkésnek

Max Weber különböző műveiben megfogalmazott megállapításai közt néha ellentmondásokat is találunk. Weber három lényeges dimenziót nevez meg:

gazdasági dimenzió – a termelőeszközökhöz való viszony mellett a munkaerő-piaci helyzetet (ahol a szakképzettek kedvezőbb helyzetben vannak a szakképzetleneknél) látja differenciáló tényezőnek. Ezt a dimenziót nevezte Weber osztálynak vagy gazdasági osztálynak.

hatalom – Marx szerint a hatalom a tőketulajdon függvénye. Weber szerint a politikai hatalom nem szükségképpen függ össze a tőketulajdonnal.

rend – lényege a megbecsülés, melynek az előkelő életvitel, életmód az alapja.

A háromdimenziós szerkezetmodell szerint tehát a társadalom tagjainak a szerkezetben elfoglalt helyzete nemcsak a termelőeszköz tulajdonától vagy annak hiányától, továbbá a munkaerőpiacon elfoglalt előnyös vagy előnytelen helyzettől, hanem ezek mellet a hatalom birtoklásától vagy hiányától, valamint a finom életviteltől és az ezzel összefüggő megbecsültségtől vagy annak hiányától, sőt a megvetettségtől is függ.

Sokdimenziós társadalomszerkezet-elméletek

Webertől származó felismerés, hogy a társadalmi szerkezet többdimenziós fogalom, és kiindulópontját képezi a mai többdimenziós társadalmiszerkezet-modelleknek.

Többdimenziós modell alapján állt T. Geiger (1949), a rétegződés fogalmának és elméletének kidolgozója. Szerinte az osztályfogalom elveszíti használhatóságát a fejlett társadalmak szerkezetének vizsgálatában. Helyette a rétegek fogalmának a használatát javasolja. A réteghez tartozást meghatározó tényezők sokfajták lehetnek, mint a termelőeszközökhöz való viszony, a foglalkozás, a műveltség, a jövedelem stb. Egy adott társadalomban egyszerre többféle kritérium szerinti rétegződés érvényesül egymás mellett, ezek közül valamelyik az uralkodó rétegződési kritérium, a többiek alárendelt rétegződési kritériumok

Lenski (1966) szerint ma az ipari társadalmakban hétféle osztályrendszer él egymás mellett. Ezek a

politikai-hatalmi,

vagyoni-tőketulajdonlási,

foglalkozási,

iskolai végzettségi,

faji, etnikai, vallási,

nemek szerinti (férfi és nő) és

életkori osztályrendszerek.

Közülük a foglalkozási osztályrendszert tartja a leginkább meghatározónak.

Pénztőke, kulturális tőke, szociális tőke

P. Bourdieu (1979,80,83) háromféle tőkét különböztet meg:

- pénztőkét,

- kulturális tőkét - műveltség

- szociális tőkét – társadalmi kapcsolatok.

Aki nem tud az uralkodó osztály kulturális követelményeinek megfelelően viselkedni, és aki nem rendelkezik megfelelő kapcsolatokkal az uralkodó osztályban, azt nem fogadják be, nem hagyja érvényesülni az uralkodó osztály. Másik fontos gondolata, hogy e tőkék egymásba „konvertálhatóak”, azaz átválthatóak. Aki pl. jó kapcsolatokkal rendelkezik, az könnyen válik pénztőkéssé. Aki nagy kulturális tőkével rendelkezik, az – ha kívánja – könnyen jut jelentős vagyonhoz.

Hatalomelméletek

A második világháború utáni évtizedekben a hatalmi elméletek váltak egyre népszerűbbekké a szerkezetvizsgálatban. R. Dahrendorf korai műve (1953) szerint a modern társadalomban már nem a tőketulajdon, hanem a gazdasági hatalom birtokosai állnak a hierarchia csúcsán, a társadalmi konfliktus nem annyira a jövedelmért, mint inkább a hatalomért folyik. Persze a jövedelemből való részesedés a hatalmi pozíciótól függ.

A hatalmi elméletet Az új osztály című könyvében a szocialista országokra alkalmazta M. Gyilasz (1957) jugoszláv kommunista politikus, miután súlyos konfliktusba került Titóval és kizárták a politikai vezetésből. Szerinte a kelet-európai szocialista társadalmak ugyanolyan osztálytársadalmak, mint a kapitalisták, csak az a különbség, hogy a szocialista társadalmakban az állami és pártbürokrácia a termelőeszközök tényleges tulajdonos és ezáltal az uralkodó osztály.

Presztízs (tekintély, befolyás), társadalmi helyzet és társadalmi miliő

A presztízsen alapuló szerkezetelméletek elsősorban az empirikus szociológiakutatásban játszottak szerepet, ugyanis sok országban számos presztízsvizsgálatot végeztek. A szociológusok egy része nagy érdeklődéssel fordul a különböző osztályok és rétegek életmódjának eltérései felé, ill. egyre többször felmerül az a gondolat, hogy az életmód alapján lehetne vagy kellene a modern társadalomban a társadalmi kategóriákat megkülönböztetni. Hatásos indulást jelent U. Beck (1986) tanulmánya, melynek címe Túl az osztályon és rétegen volt. S. Hradil (1987) dolgozta ki, hogy a réteg és az osztály helyett milyen fogalmakkal lehetne a társadalmakat jellemezni. Az elsőt „társadalmi helyzetnek” nevezte. A következő társadalmihelyzet-kategóriákat különítette el:

hatalmi elit,

gazdagok,

műveltségi elit,

gazdasági vezetők,

felsőszintű szakemberek,

egyetemi hallgatók,

olyan „normálkeresők”, akiket nem fenyeget munkanélküliség és elszegényedés,

olyan „normálkeresők”, akiket ezek közepesen fenyegetnek,

az ezek által erősen veszélyeztetett „normálkeresők”,

nyugdíjasok,

tartósan munkanélküliek,

szegények,

peremhelyzetben lévő, diszkriminációt szenvedő csoportok.

A másik fogalom, amelyet Hradil javasol, a „társadalmi miliő”. Ezek elsősorban az életmód, a kultúra, az értékek által meghatározott társadalmi csoportok, mint a magas szintű konzervatív, hagyományos munkás vagy az alternatív-baloldali miliő.

A társadalmi helyzet hatása az egyén életére, nézeteire

Újabb kérdés a társadalomszerkezet elméletében, hogy hogyan befolyásolja a társadalmi szerkezetben elfoglalt pozíció, az osztályhoz, réteghez stb. tartozás az emberek életét. Max Weber szerint a társadalmi pozíció meghatározza az egyes emberek életesélyeit. Az egyén életét nagymértékben befolyásolja, hogy kikkel barátkozik, kivel házasodik össze. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a társadalmi helyzet igen nagymértékben határozza meg az egyén életmódját, hogy mit olvas, milyen zenét hallgat, mit sportol, hogyan tölti szabad idejét stb. Végül, de nem utolsó sorban a társadalmi helyzet egyes korszakokban és társadalmakban erősen befolyásolhatja a politikai preferenciákat. A problémát Marx világosan megfogalmazta a magának való és a magáért való osztály fogalompárjával. A „magának való osztály”, elsősorban magának való munkásosztály objektív helyzete és ebből következő valóságos érdekei alapján különül el a többi osztálytól, d nincs erős osztálytudata és nem harcol kollektívan érdekei érvényesítéséért. A „magáért való osztály”, tisztán látja érdekeit és azoknak ellentétét a tőkésosztály érdekeivel, erős munkásöntudata van, ennek alapján kollektívan harcol érdekeiért és forradalomra is hajlandó.

Magyar helyzet

1945-től kezdve – húsz éven keresztül – a történelmi materalizmus keretében kidolgozott „ két osztály egy réteg” modell uralkodott a magyar társadalomtudományokban. Ezt Sztálin fogalmazta meg, eszerint a szocialista társadalmak szerkezetét és rétegződését a termelőeszközhöz való viszony alapján két osztályt megkülömbeztetve lehet  leírni.

munkásosztály (amely az állami tulajdonon keresztül részesül a termelőszközök tulajdonában) és a termelőszövetkezeti parasztság (amely a termelőszövetkezeti tulajdonon keresztül részesül a termelőeszközök tulajdonában).

A „ két osztály egy réteg” modellnek a magyar társadalom reális elemzésére való alkalmatlanságát felismerve 1968-ban Ferge Zsuzsa egy másik modellt dolgozott ki. Mivel ebben a társadalmi kategóriákat a munka jellege (ismérvek) alapján definiálta, munkajellegcsoportnak nevezte őket.

A következőket különböztette meg:

1.       vezető és értelmiségi

2.       középszintű szellemi

3.       irodai

4.       szakmunkás

5.       betanított munkás

6.       segédmunkás

7.       mezőgazdasági fizikai (paraszt)

8.       nyugdíjas

A magyar szociológiában később rétegmodell nevet kapta, és az elkülönített ismérvek pedig réteg nevet, hogy elkülönüljön a marxista szociológiában használt osztályfogalomtól.

Magyar elméleti modellek

A 1980-as években két igen kifejező elméleti modell is született a társadalom szerkezetéről.

Szelényi Iván kifejezetten osztályfogalmakat használ, és egy olyan osztálymodellt ír le, amely mintegy két egymás lévő, egymást részben fedő háromszögből áll:

Kolosi Tamás ugyanezt az osztálymodellt fogalmazta meg L-modelljében.

Mindketten utalnak arra, hogy  a magyar társadalom fejlődése abban az irányban halad vagy haladhat, hogy a piaci háromszög vagy dimenzió fontossága megnő, viszont az állami redisztribúcióé csökken.

A szociológiai vizsgálat célja valamely társadalom vagy társadalmi csoport megismerése, alapvető jellemzőinek feltárása. A szociológiai vizsgálatok, nemcsak egyszerűen leírásra törekszenek, hanem valamely probléma megértésére, valamilyen összefüggések magyarázatára, a jelenségek okainak felderítésére. Az ilyen típusú szociológiai vizsgálat lépéseit Karl Popper tudomány-módszertani felfogását követve, a következőképpen lehet összefoglalni.

A probléma megfogalmazása

Felmerül valamilyen társadalmi jelenség, amely megismerése és magyarázata szükségesnek látszik. Például a kormányzat, a tudományos akadémia, vagy társadalomtudósok, kutatók egy csoportja felismeri, hogy az adott társadalomban az alkoholizmus egy súlyos probléma, ezért ismerni kellene az elterjedését és okait.

Elméleti hipotézisek

Elméleti hipotéziseket fogalmaznak meg a vizsgálni kívánt jelenségről. Ehhez fel lehet használni a szociológiai irodalomban található elméleteket, és újabb elméleteket is ki lehet dolgozni.

Operacionalizálás (mérhetővé tétel)

Operacionalizálják, vagyis mérhető formában fogalmazzák meg az elméleti hipotéziseket. Például, ha fiatalok dohányzási szokásának elterjedését vizsgáljuk, pontosan mérhetővé kell tennünk a hipotéziseinket (dohányzás - 3éve 1 doboz; korosztály – 16-20 év…stb.)

Adatgyűjtési módszerek

Adatokat gyűjtünk a vizsgált jelenségekről. A szociológia a következő módszereket szokta alkalmazni:

Publikált statisztikai adatok másodelemzése - Több kutatás adataiból (Központi statisztikai Hivatal, Eurostadt,TÁRKI), csak a mi kérdéseinkre adott válaszokat szűrjük ki.

Tartalomelemzés (dokumentumelemzés) - Sajtóközlemények, naplók, levelek elemzése/ könyvtár, levéltár. Google időszakos szűréssel sztorik számszerűsítése, legyűjtése-/ nem tudományos, de hasznos módszer

Megfigyelés – ennek két fajtáját különböztetjük meg: a külső megfigyelést, amikor a kutató nem vesz részt a megfigyelt jelenségben, pl. egy kocsmában tartózkodik, de nem iszik, és nem elegyedik szóba a társasággal, és a részt vevő (belső) megfigyelést, amikor a kutató maga is részt vesz a jelenségben, csoportban, pl. együtt iszik, beszélget a kocsma vendégeivel.

Esettanulmány -  (ilyenkor egyetlen esetet, személyt, intézményt vizsgálnak igen alaposan, és abból próbálnak következtetéseket levonni a vizsgált jelenség társadalmi méretű előfordulásáról, annak okairól).

Kísérlet – a kutató maga szabályozza a megfigyelt jelenség bizonyos feltételeit, mindig kell egy fókuszcsoportot (akit vizsgálunk) és egy kontroll csoportot (bárki lehet szűrés nélkül) felállítani. A kísérlet az élő lekérdezés reakcióinak elemzése.

A lekérdezés lehet interjú (szabadabb) vagy kérdőív (fix kérdések), ami lehet nyitott (választ a kérdezett adja meg), vagy zárt (a megadott válaszok közül lehet választani) vagy kombinált. A nyitott és kombinált kérdőíveket nagyon nehéz elemezni.

Elemzés

Elemezzük a gyűjtött adatokat, ennek alapján következtetéseket fogalmazunk meg arról, hogy a vizsgált jelenségnek milyen jellemzőit mutatjuk ki, és kiinduló elméleti hipotéziseink mennyire igazolódtak be vagy cáfolódtak meg.

Az elméleti elemzésnél az adatok alapján az ok- okozati kapcsolatokra próbálunk következtetni.

Az eredmények közzététele

A pontos és részletes publikálás elengedhetetlenül fontos része a kutatásnak. Pontosan ki kell fejteni az alkalmazott hipotéziseket, le kell írni az alkalmazott módszereket, a mintavételt, definiálni kell a használt fogalmakat, be kell mutatni a használt módszereket, és végül hozzáférhetővé kell tenni az eredményeket.

Mintavétel

A szociológia leggyakrabban használt módszere a kérdőíves adatfelvétel (survey-módszer). A legtöbb esetben nincs arra lehetőség, hogy a vizsgált személyek teljes körét, a teljes sokaságot (populációt) kérdőívvel megkérdezzük. A statisztikai mintavétel elmélete szerint megfelelően kiválasztott minta esetén elég a teljes sokaságnak csak egy kis részét megkérdezni ahhoz, hogy pontos adatokat kapjunk a teljes sokaságról.

A megfelelő mintavétel azt jelenti, hogy a vizsgálni kívánt sokaság minden tagjának egyenlő esélye legyen a mintába kerülni.(véletlenszerű kiválasztás) Ezt nevezzük reprezentatív mintának.

Előfordulnak olyan társadalmi jelenségek, amelyeket nem vagy csak nagyon nehezen lehet lakossági listákból választott mintákból elérni (prostitúció, drogfogyasztás) másrészt az úgynevezett „rejtett populáció”.Ilyenkor alkalmazzuk a „hólabda” módszert, megkeresünk egy embert és ő ajánl egy másikat, és így tovább, amíg elegendő adatot nem gyűjtöttünk.

(Forrás: órai jegyzet, Andorka könyv)

A szociológia

a társadalom törvényszerűségeit, tudományos módszerrel kutató tudomány.

Tudományos módszer: megfogalmaz egy adott problémát, amire megpróbál elméleti magyarázatot adni, majd az elméletet megvizsgálja, hogy igazolódik, vagy cáfolódik. 

A tudomány egyik megközelítése: A szociológusok többsége azt vallja, hogy ha soha nem is lehetünk biztosak abban, hogy megtaláltuk az igazságot, kutatásaink közelebb visznek a megismeréshez, azaz minden új hipotézissel, amelyet a megcáfolódott korábbi hipotézis helyett fogalmazunk meg, közelebb kerülünk az igazsághoz.

Egy másik megközelítés:Tudományfilozófiai vitakérdés, hogy a tudományok – közöttük a szociológia – úgy fejlődnek-e, hogy a korábbi ismeretekre építve egyre több új ismeretet halmozunk fel, vagy pedig „tudományos forradalmak” útján, vagyis úgy, hogy idővel felismerjük, hogy halmozódó ismereteink nem magyarázzák meg a valóságot, ezért félredobjuk az addigi megközelítést, a új kérdéseket fogalmazunk meg, azaz új nézőpontból közelítünk az igazsághoz. 

A társadalomtudományok történeti kialakulása

1.Történetírás

A társadalomtudományok közül a történetírás az írásbeliség kezdetei óta különálló tudomány volt, és - a később kialakult társadalomtudományoktól eltérően – figyelmét, nem az általános törvényszerűségek feltárására, mint inkább a konkrét történeti események lefolyásának pontos leírására összpontosított.

A társadalomtudományok mind a filozófiáról váltak le abban a történeti korszakban, amikor erre társadalmi igény mutatkozott, és mikor az önálló tudományhoz szükséges ismeretek elégségesek voltak.

2.Demográfia

Elsőként a XVII. század közepén a demográfia önállósult, amikor John Graunt a londoni halálozási adatokat kezdte tanulmányozni a pestis járvány után.

3.Politikatudomány

Néhány évtized múlva, a XVII. század második felében jelentek meg John Locke politikatudományi munkái – politikatudomány végleges elkülönülése a filozófiától.

Ehhez az adta az indítékot, hogy a gazdaságilag lassan erősödő polgárság le akarta rázni magáról az uralkodó abszolút hatalmat, többé kevésbé demokratikus politikai viszonyokat kívánt teremteni. Mivel ezt elsősorban jogszabályokkal lehetett elérni, a politikatudományban azóta is előtérben áll a jogi gondolkozás, azaz az alapelvek megfogalmazása.

4.Közgazdaságtan

Majdnem egy évszázaddal később függetlenült Adam Smith alapmunkáival a közgazdaságtan, melynek elsődleges célja annak bizonyítása volt, hogy ha az állam nem avatkozik be a gazdasági életbe, akkor a piacon egyes emberek önérdeket követő viselkedése optimális gazdasági eredményhez vezet.  Legjobb tehát a „láthatalan kézre” hagyni a gazdasági élet szabályozását. A klasszikus polgári közgazdaságtan az ember természetére (homo oeconomicus) vonatkozó egyszerű feltevésekből indult ki, s azokból deduktív módon vezette le tételeit.

5.Szociológia

A „láthatatlan kéz”, azaz a piac szabad működése gazdasági növekedést idéz elő, az iparosodás változást hozott, de a társadalom nagy tömegei elvesztik korábbi megélhetési alapjukat (földjüket), s szélsőséges nyomor fenyegeti őket. Tömegek indulnak el a városokba, ahol viszont nem tudnak érvényesülni, mert nincs szakképzettségük, (eddig csak a földből éltek, a földhöz értettek) Egyre több az elkeseredett ember, és nő az alkoholizmus, a bűnözés, öngyilkosságok. Az elégedetlenség forradalomhoz vezetett. A szociológia előfutárai, Saint-Simon, Comte és Tocqueville, valamint tudományunk három nagy klasszikusa, Marx, Durkheim és Weber a XIX. sz. első évtizedeitől az első világháborúig pontosan ezeket a folyamatokat próbálták megérteni.

6.Szociálpszichológia

A szociálpszichológia a századforduló körül a pszichológiából alakult ki, melynek kialakulásához az a felismerés vezetett, hogy az egyén a nagyobb társadalmi csoportokban másképpen viselkedik, mint elszigetelt egyénként.

(börtön kísérlet)

7.Kulturális antropológia

Más néven társadalomnéprajz két forrásból táplálkozott. Európában és főleg Közép-Európában azzal a céllal indult, hogy összegyűjtse a népi kultúrát (népdalt, népmesét stb.) és a tárgyakat (népviseletet), és ezeketátörökítse. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban viszont a gyarmatokon élő nem európai kultúrájú népek gondolkodásának és viselkedésének megértése volt a cél.

Előadó: Dr. Zsákai Szilvia

2011.02.26.

Csoportosításuk a gazdálkodás folyamatában betöltött alapvető funkciók szerint történik.

Vállalati szféra

Az összes, társadalmilag szervezett keretek között termékeket termelő vagy szolgáltatásokat nyújtó gazdasági alany.

Háztartási szféra

A háztartások, mint jövedelmet felhasználó fogyasztói egységek összessége.

Az állam

A költségvetésen keresztül vesz részt a javak piaci forgalmában és a jövedelmek újraelosztásában (redisztribúció).

Külföld

Azon gazdasági alanyok összessége, amelyek gazdasági kapcsolatokba kerülnek a belföldi gazdasági alanyokkal, de más nemzetgazdaság részeit képzik.

 Gazdasági folyamatok

A vizsgált időszakba (ált. 1 év) megtermelt javak előállításával és felhasználásával valamint a jövedelmek keletkezésével kapcsolatos árú- és pénzmozgások.

Tartalmuk szerint lehetnek:

-          reál folyamatok:

pl.: a termelési , forgalmi és fogyasztási folyamatok

-          jövedelem folyamatok:

pl.: jövedelmek keletkezése, elosztása, felhasználása

Összefüggés a két folyamat között:

A jövedelmek reálfolyamatok keretében keletkeznek (a javak előállításával) és reálfolyamatok keretében kerülnek végső felhasználásra. (fogyasztás , felhalmozás)

A reál- és jövedelemfolyamatok két csoportja

-          felhalmozási ügyletek

növelik, vagy csökkentik a gazdasági erőforrások állományát

-          folyó ügyletek

               ezek nem érintik a gazdasági erőforrások állományát

Gazdasági erőforrások

Azok a tényezők, amelyek a gazdálkodás eredményét létrehozzák

-          általános értelemben:

A rendelkezésre álló természeti tényezők összessége. (munka erőforrás, tőkeállomány, természeti erőforrások pl.: föld, technika, vagy technológia)

-          szűkebb értelemben:

A tőkeként felhasználható vagyonelemek összessége.

dokumentum letölthető: innen

Kék szöveg:  letölthető

Zöld szöveg : megkaptuk a kezdő csomagban

Általános és gazdaságszociológia          

Kötelező irodalom:

Szántó Zoltán: Analitikus szemléletmódok a modern társadalomtudományban. Bp. Helikon Kiadó, 2006.

Ajánlott irodalom:

Andorka R. Bevezetés a szociológiába. Második javított és bővített kiadás. Bp. Osiris, 2006.,         letöltés

S. Nagy Katalin (szerk.) Szociológia. Bp. Typotex, 2006.

Gazdaságföldrajz

Kötelező irodalom:

Simai Mihály: A világgazdaság a XXI. század forgatagában. Akadémiai Kiadó, Bp. 2008.

Bernek Ágnes (szerk.): A globális világ politikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2002.

Ajánlott irodalom:

Kovács Zoltán: Népesség- és településföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 2002.

Tóth József (szerk.): Általános társadalomföldrajz I-II. Dialóg-Campus Kiadó, Bp.-Pécs 2004.

Gazdasági matematika II.          

Kötelező irodalom:

Csernyák László (Szerk.): Valószínűségszámítás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001.

Budaházy György: Gazdasági matematika III. Példatár. Tomori Pál Főiskola, Kalocsa, 2005.

Budaházy György: Gazdasági matematika IV. Példatár. Tomori Pál Főiskola, Kalocsa, 2005.

Ajánlott irodalom:

Denkinger Géza: Valószínűségszámítási gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

Mátrixszámítás Bolyai könyvek                letöltés

Gazdaságtörténet         

Kötelező irodalom:

Rondo Cameron: A világgazdaság rövid története.  Mecénás Könyvkiadó. 1994.

Nyugat-Európa gazdaság- és társadalomtörténete a kőkorszaktól napjainkig. Osiris Kiadó, Bp. 1995.

Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete (1914-1989). Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1999.

Ajánlott irodalom:

Pető Iván - Szakács Sándor:  A  magyar gazdaság négy évtizedes története I. 1945-1985.  Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1985.

Jogi alapismeretek       

Kötelező irodalom:

Dr. Dános Valér: Jogi ismeretek, főiskolai jegyzet, Tomori Pál Főiskola, 2007.

Ajánlott irodalom:

Szécsényi László (szerk.): A gazdaság jogi szabályozása I-II., Dialóg Campus Kiadó, 2003.

Miskolczi Bodnár Péter – Török Gábor: A magyar csődjog alapjai, HVGOrac Kiadó, 2002.

Környezetgazdaságtan                

Kötelező irodalom:

Laufer Tünde (szerkesztő): Környezetgazdaságtan, Kalocsa, 2005.

Ajánlott irodalom:

Kerekes Sándor: A környezetgazdaságtan alapjai. Aula Kiadó, Budapest, 2007.                  letöltés  

Makroökonómia            

Kötelező irodalom:

Bánhegyi Tiborné dr. : Közgazdaságtan III.,IV., Kalocsa 2005.

Bánhegyi Tiborné dr. : Makroökonómia példatár , Kalocsa 2009.

Ajánlott irodalom:

Solt Katalin: Makroökonómia. TRI Mester Bt. Tatabánya, 1997.

Bock Gyula – Czagány László – Nagy Rózsa: Makroökonómiai feladatok. TRI Mester Bt. Tatabánya 1998.

Sziasztok!

Senkire nem akarok rátukmálni semmit, de gondolom hasznos lehet másnak is.

Ma vettem a fáradságot és elkezdtem összegyűjtögetni a kötelező és ajánlott irodalmakat, mivel láttam, hogy van olyan tantárgyunk amihez nem szórtak tele bennünket jegyzettel.